Pénteken esett az eső, lehetett némi sárra számítani, ezért a terepfutó cipőt vittem. Csodálatos, kellemes idő fogadott bennünket napsütéssel, ezért az öltözködésen nem kellett sokat agyalni.
Amióta újra futok, nem futottam 40 percnél többet egyben, így különösebb elvárásaim nem voltak. Arra úgy nagyjából számítottam, hogy 5 km-ig vígan leszek, csak azt nem tudtam, mi lesz utána. Az edzői tanács úgy szólt, hogy ésszel futni, nem gyilkosra.
Családias versenynek ígérkezett, a 10 km-es távon mintegy 100 indulóval. Egyszerre rajtoltunk el a 31 km-es mezőnnyel, szokás szerint felvettem a lendületes saját tempót, ilyenkor ugye viszi az embert a mezőny is. Az első 5 km-en még nem volt igazán terep, tiszta úton futottunk, volt benne egy kis fel-le, néhány pocsolya, de nem volt vészes. Ahogy néztem az órát, a 6 perc körüli tempót futottam, ha nem 4700 méternél lett volna a frissítő, akkor meg is lett volna a 30 perces 5 km, de megálltam mintegy 20 másodpercre inni, és bekaptam egy banánkarikát is. Utána mi tízesek visszafordultunk, és kiértünk a terepes részre. Eleinte nem volt vészes az sem, néhány pocsolyát kellett kikerülni, és uralkodni a csigamentő ösztöneimen. Be kellett érnem annyival, hogy legalább én ne lépjek rájuk, rengetegen voltak.
Itt már azért meleg volt, és le is lassultam kicsit, 6:30 körüli ezreket futottam, de erre számítottam valahol, az állóképességem azért még nem az igazi. Jött egy nagyobb emelkedő, és utána pedig a sár, olyan tapadós fajta, éreztem, ahogy a cipő nehezedik a lábamon. Próbáltam a füves részeken futni, de sokat nem számított.
Volt még egy frissítőpont, ott ittam egy kis vizet még, kicsit sikerült gyorsítani is, azon meg is lepődtem. Megint jött egy sarasabb szakasz, erdős, fás részen futottunk át, ami nem tudott felszáradni. Úgy számoltam, két km van hátra, de amikor kiértünk a vasútállomásnál az erdőből, tudatosult, hogy ez a táv bizony nem 10,3 km lesz. Mondjuk igazából mindegy volt, nem voltam szomjas, nem fogytam el, futottam még egy 6:17-es km-t a végére, aztán cél, befutó.
Aranyos kis szöszke kislány adta az érmet, ami igazán szépre sikerült. A chipleadásnál megkaptuk rögtön az eredményt is, én 1:10:04-et futottam, az órám 11.15 km-es távot mért. Ez 6:17-es átlagtempót jelent, ami igazán minden várakozásomat felülmúlta.
Megvártuk az eredményhirdetést, bár korosztályos dobogóesélyes nem voltam (8. lettem), de valahogy jólesett még maradni. Kaptunk meleg ételt, innivalót, a rendezők igazán kitettek magukért.
A Fehér Enikő és Vörös Balázs emlékversenyt a veronai tragédia két áldozatának emlékére rendezte a család és barátaik. Én úgy gondolom, szívvel-lélekkel megrendezett verseny volt, kedves és méltó megemlékezés. És bár nem ismertem őket, én is küzdöttem futás közben a gombóccal a torkomban, és ahogy az élménybeszámolókat olvastam, mások is…
"Elbúcsúzom, de ott leszek, ahol a szél zúg, a Nap nevet"