Diszkréten áthúzódtam a pálya távolabbi oldalára, de amikor futottam a 20x100 méteremet, éppen hallottam a polgármester lelkesítő szavait a sportolásról. Hogy milyen fontos lenne, hogy ne csak ezen a napon, hanem máskor is mozogjunk, sportoljunk, de kevesen teszik.
De miért teszik kevesen? A kerületben például itt van ez az aránylag jó minőségű salakpályás stadion, ahová be lehet menni bármikor futni (ha nincs éppen meccs), biztonságos, őrzött, ősszel, amíg kinn vannak a focisták, ki is van világítva, ami a korán sötétedős napokon nagy szó.
Csak a félrement lövések elől kell ügyesen elugrálni :)
Azért ha megkérdeztek volna engem is, elmondtam volna, hogy milyen jó lenne, ha lenne a REAC-nak szabadidős szakosztálya. Ha lenne öltözési, netán zuhanyzási lehetőség, hogy ne csak a látótávolságban élők és az autósok tudjanak menni olyankor, amikor már hideg van. Ha néha lehetne edzőkkel konzultálni, közös edzésen részt venni.
Nagyon jó dolog, hogy a gyerekek sportolnak, és már egyre több felnőtt is, de a „szabadidősport” valahogy még mindig olyan dolog, amivel az egyesületeknél nem nagyon tudnak vagy akarnak mit kezdeni.
Például a volt kajakos egyesületem, ahol már eljutottak legalább odáig, hogy le lehet menni havi 8 ezer pénzért evezgetni, csak nem mindig van hozzá hajó… csak augusztusban, amikor a gyerekcsoportoknak szünet van. És két éve nyáron az egész egyesületnek egy darab törött falapátja volt, amit használhattak azok, akiknek nincsen saját.
Vagy a szomszéd kerületben épült vadonatúj atlétika pálya, amit hétköznap reggel 7 és 9 között lehet használni szabadidős célra, máskor nem. Egyszer szombaton szakadó esőben úgy kellett besírni magam az üres pályára, remélem a vajszívű portás bácsinak nem lett belőle baja, hogy megsajnált, és beengedett.
Érdeklődtem újpesti sportegyesületnél is, lehet fizetni, lehet menni, de munkaidővel gyakorlatilag összeegyeztethetetlen időpontban.
A REAC-nál legalább az a szerencsés dolog, hogy a focista gyerekek edzései a füvön mennek, így a futópálya szabadon használható, legalábbis én eddig még nem ütköztem ezzel kapcsolatban problémába, pedig évek óta járok oda.
Én szívesen fizetnék havi párezer forintos tagdíjat is, és szívesen indulnék az amatőr versenyeimen az egyesületem színeiben, már ha lenne ilyenem.
De egyelőre az igazi kihívás nem lefutni az edzést, hanem összelogisztikázni a helyszínt, az öltözködést, a cuccmegőrzést, az odajutást, a hazajutást. És nem is nyáron, amikor sokáig van világos, és meleg van, hanem az őszi óraátállítás után.
Bár a futást szeretik a „legegyszerűbben megoldható” edzésfajták közé sorolni, azért valószínűleg nem véletlen, hogy nekem is csak harmadik nekifutásra sikerült, az első kettőnél elvéreztem az őszi korán sötétedős időszakon. Ha a szabadidősport kicsit nagyobb teret kapna, lehetne javítani a sportoló felnőttek arányán.
Mindezt elmondtam volna a kihívás napja alkalmából, ha megkérdeznek, de nem kérdeztek meg.
Persze a mozgásban az a jó, hogy nemcsak futni lehet, van konditerem, uszoda, miegyéb, és mindenkinek azt mondom, aki azzal jön nekem, hogy ő bizony nem tudna futni, hogy nem is kell, nem mindenkinek a futás a sportja.
Szóval sportoljunk valamit… és nem csak a kihívás napján. Akkor is, ha minden nap kihívás.