Mindkét bicajunk hipermarketes MTB alapmodell, igaz, a régebbi 15 éves elmúlt, és köszöni jól van. A másik hozzá képest elég fiatal, pár éve vettük, amikor a lányom kinőtte az utolsó gyerekméretű bringáját. Azóta főleg én használom, a futás mellett amikor időm engedi, tekergek vele erre-arra.
Pont tegnap gondolkodtam rajta, hogy a bicajozás nekem tényleg a színtiszta kikapcsolódás, abszolút nem érdekel, mekkora sebességgel haladok, a távolság is legfeljebb annyira, hogy kerek számnál szoktam leállítani a RunKeepert. A bicajozásaim is elég rendszertelenek, a telken még aránylag többször eljutok, főleg, amikor ott vagyunk egész héten. Itthon meg ha időm engedi, és nem vagyok túl fáradt. De azért addig eljutottam már, hogy a múlt vasárnap eltekertem a tóig meg vissza (25km), és különösebben nem is esett nehezemre. Tudom, hogy „edzésnek” ez röhejesen kevés, de voltak idők, amikor a 10km után is kifeküdtem, ahhoz képest meg haladás. A heti egy bringázás és a három futás így is négy „edzés” aminek azért helyet kell szorítani valahogy, szerencsére a családom támogat ebben, még ha ők ritkán is tartanak velem.
Bicajozás közben szoktam bámészkodni meg fényképezni, új futóútvonalakat felfedezni. Nem mellesleg az ortopéd orvos is azt mondta, hogy jót tesz az ízületeknek, és az futástól megfáradt izmoknak is kész felüdülés. Kétszer fordult eddig elő, hogy pár napig pihentetnem kellett a futást, akkor is jó volt, hogy legalább bicajozhattam helyette.
Tavaly az időjárás miatt november elején bicajoztam utoljára, idén kíváncsi leszek, meddig bírom.