Kocsival már ismerős a szakasz eleje, a Piliszentkereszt melletti szurdokba sokat jártunk gyerekkoromban. Bicajjal most voltam arrafelé először, de azért arra emlékeztem, hogy vannak emelkedők az úton… Meg nekem igazán még az autóforgalmat is szokni kell, eléggé be vagyok rezelve tőlük, hogy úgy mondjam.
Tekertünk szépen felfelé, aztán Pilisszentkereszt után jobbra letértünk egy kerékpáros forgalom előtt megnyitott magánútra, ami igazi királyság volt. Széles, és nem jártak rajta autók, viszont gyönyörű erdőn vezetett keresztül. Még egy darabig fölfelé kellett menni, aztán nagyokat gurultunk lefelé, és Visegrád mellett értünk ki végül.
Visegrádon ebédeltünk, aztán megvolt Dunabogdányban a fagyi is, már csak egy laza tekerés hazáig… 103,5 km lett a vége, 5 és fél óra menetidővel, a Garmin szerint 815 m szintemelkedéssel. Gábornak „nagyitempóban” nekem pont kellemesben, nem készültem ki a végére sem, nagyon jólesett. Az idő is szép volt, igazi kellemes, bicajozni való.
Gábor sajnos nem tudott jönni, így egyedül képviseltem a csapatot, a férjem kísért el szurkolói minőségben. Kis rendezvénynek tűnt először, de a végén kiderült, hogy több mint 600-an álltunk rajthoz. A gyár területéről indultunk, futottuk erre-arra, az egyik üzemcsarnokon keresztül is, ami elképzelhetetlenül nagy volt. Láttam fényező robotokat, meg autó darabokat, meg kíváncsi dolgozókat, akik őrt álltak, nehogy valamelyik futó kibővített gyárlátogatásra induljon :)
Utána megkerültük a tesztpályát, ellátogattunk a vasúti rakodóhoz, kanyarogtunk a csarnokok között.
Én az elején elfutottam a tömeggel, de hamar rájöttem, hogy ez nem az a nap, amikor én órán belülit futok, iszonyú meleg volt. Kedden még 14 fokban futottam, most meg a tűző nap, semmi árnyék, az aszfalt is okádta a meleget… Az elején mondták, hogy négy helyen lesz víz, akkor úgy voltam vele, hogy minek, de végül mind a négy helyen ittam. Elég hamar túlélő üzemmódba váltottam, a csarnokon átfutás után az óra amúgy is elvesztette a fonalat, hogy hol vagyunk, és milyen tempóban futunk. Úgyhogy csak mentem, ahogy bírtam, meg ahogy jólesett.
A célba beérve mondta a hangosbemondó, hogy még órán belül vagyunk, nahát, azért ezt tényleg nem gondoltam volna. 59:07 lett a hivatalos eredményem, hát, ennek örülök, mert nem számítottam rá egyáltalán. Bár gyanítom, hogy amennyivel hosszabb volt a Vivicittá, és kicsúsztam az 1 órából, ez kb. pont annyival volt rövidebb, és emiatt (is) sikerült, de ez már úgysem lesz feljegyezve a krónikákban. És futni azért kellett hozzá becsülettel.
Utána elmentünk a kecskeméti élményfürdőbe lazítani (meg vízicsúszdázni…) Mozgalmas hétvége volt :)