Voltam június elején ezen a kedves túrán, és csupa pozitív élményem maradt meg róla. Aránylag jó tempót mentem rajta (8:42-es átlagot), voltak szintek, de nem sok, elég sokat tudtam futni, az itiner teljesen bolondbiztos volt, aranyosak a szervezők… Gondoltam már akkor is, hogy érdemes lesz visszajönni, hiszen nincsen tőlünk messze, és egy jó kis hétvégi útvonal.
Rá is beszéltem a férjem, hogy vasárnap akkor kísérjen el bringával, ő hozta a vízutánpótlást, mert útközben nincs vízvételi hely sehol. Más nagyobb nehézségre nem számítottam, ami így utólag megmosolyogtató naivitásnak tűnik.
Vasárnap neki is indultunk a kalandnak, gpx letöltve a telefonra, nálam volt a kinyomtatott itiner, de nagyjából emlékeztem még, mikor merre kellett fordulni. Átfutottam a falun, aztán a sárga jelzésen elindultunk felfelé a dombon. Pár száz méter után jobbra kellett volna fordulni, de egyszerűen nem volt út. Tüskés bokrok, és mindenféle növények úgy benőtték, hogy nem is lehetett látni. Megpróbáltunk beljebb jutni, de egyszerűen áthatolhatatlan volt. Úgy nézett ki, mint ahol nem két hónapja, de száz éve nem járt senki.
Kerestünk alternatív útvonalat, visszamentünk a sárgára, de hamarosan az is alig járható lett, nagy nehezen vergődtünk át rajta. Utána következett egy tisztább rész, ott már azért tudtunk haladni, kezdtük élvezni is a dolgot. Elég jól tudtam futni, csak az emelkedőket gyalogoltam. Nem is nagyon kellett néznem az itinert, emlékeztem az útvonalra. A forró napsütésben jó volt rágondolni, hogy mindjárt jön egy tölgyerdős szakasz. Jó is lett volna, ha járható, de pár száz méter után megint jött a csipkerózsika életérzés, bujkáltunk a csalánok és egyéb növények között, azon az úton, ahol a túrán kényelmesen végigfutottunk…
Egész úton nem láttunk élő embert, de itt elment keresztben előttünk egy sárga mezes biciklista, olyan szürreális volt az egész, hogy a férjem, aki nem látta, el sem hitte, hogy tényleg ott volt…
Elértünk az erdészházig, a túrán itt frissítőpont volt, sörrel meg minden jóval, most kihalt volt teljesen. Nem is álltunk meg, tovább folytattuk a dzsungelharcot, valahol itt vettem észre, hogy a zokni fölött és a nadrág alatt tele van a lábam piros karmolásokkal meg csaláncsípésekkel, hát ide tájfutó bozótruha kellett volna, már ha lenne olyanom…
De legalább láttam két őzet, ha már ilyen közel kerültünk a természethez.
Nemsokára következett egy hosszabb keskeny füves szakasz, ami a túrán sem volt könnyen járható, tartottam is tőle, de a többihez képest nem is volt olyan vészes. Egy árnyékos részen defektet szereltünk, próbáltam addig kicsit pihenni.
Innen kiérve megint napos, nyitott részen mentünk egy jó darabig, kicsit nehéz volt futni a laza, száraz homokban, jó meleg is lett már addigra. A negyedik ellenőrzőpont hűlt helyénél átvágtunk egy réten, ahol akkora sárga virágos nemtudommik között vezetett az út, hogy a férjem a biciklin ülve nem látszott ki belőlük, azt sajnáltam, hogy hirtelen nem tudtam lefényképezni.
A piroson tovább küszködtünk, a térdig érő fűben gyalogolni is nehéz volt, az egész túra mélypontja meg ott következett el, amikor kiértünk egy villanyvezeték alatti részre, ahol a szemben lévő erdőben folytatódott a piros jelzés… addig meg vagy 30 méteren át valamikor kivágott ágak, bokrok, tüskés vackok tömkelege egymás hegyén-hátán… Itt már kevésbé lelkesen vonszoltuk keresztül magunkat, bicajostul persze…
Alig vártuk, hogy kiérjünk a füves szakaszról, itt már a férjem megjegyezte, hogy bezzeg a normális emberek ilyenkor a strandon vannak :) (De köszönöm neki a kíséretet, hősiesen helytállt ő is)
A cél előtt pár kilométer erdei szakasz következett, itt is futogattam, ahol tudtam, utánunk eredt egy felhőnyi bogár (fejenként), az külön emelte a hangulatot. Innen már közel volt a falu, ahol megtámadtunk egy kék kutat, mert már minden kulacs üres volt. Egy helybeli asszony volt kinn, ő mondta, hogy amióta magánkézben vannak a területek, azóta nem gondozzák rendesen a turistautakat.
Még elfutottam az autóig, hogy meglegyen szépen a teljes kör. Egész jól bírtam, a végén csodálkoztam is, hogy milyen alacsony pulzussal futok, de menő vagyok, de aztán észrevettem, hogy az érzékelő a hasamig lecsúszott már :)
Jó 25 perc mozgásidővel voltunk lassabbak, mint a túrán, eltelt időt nézve egy órával is, de ebben a defektszerelés is benne volt azért. Meg a dzsungelharc… hát nem gondoltam volna, hogy egy országos turistajelzés csak bozótvágóval járható, egy másik meg csak birodalmi lépegetővel…
Ennek ellenére, amilyen idióta vagyok, nekem tetszett, erővel is jól bírtam, még a végén is tudtam futni, persze ahol olyan volt a talaj. Azért jól elfáradtam, meg az allergia is kitört rajtam teljes erővel, de vigasztaljon a népi megfigyelés, hogy a csaláncsípés egészséges :)