Böngésztem a Teljesítménytúrák listáját, ott találtam a Trianoni 25 teljesítménytúrát, ami nincsen messze tőlünk, gondoltam, pont jó lesz nekem. 27 km-re volt írva a táv, 450 m szinttel, az volt a tervem, hogy futok, ahol tudok, és ameddig jólesik. Még sosem vettem részt ilyen túratávon, terepen úgy 20 km körül szoktam elfogyni, de azért nem tűnt lehetetlen vállalkozásnak.
Először Hévvel akartam menni a rajthoz, de amikor megláttam az útvonaltervezőn, hogy tömegközlekedéssel több, mint egy óra az út, kocsival meg csak 19 perc, akkor erőt vettem magamon. A parkolástól tartottam egy kicsit, de pont találtam szabad helyet, de amúgy is kár volt izgulni, a szervezők az egész iskolaudvart megnyitották az autóval érkező vendégek számára.
Pár perc alatt megvolt a regisztráció, leszurkoltam az 500 forintos részvételi díjat, megkaptam az útvonal leírását és a térképet. Az itinerre egy szavam sem lehet, annyira bolondbiztosan volt leírva minden, hogy később, amikor eleredt az eső, a térképet el is tettem. Simán végig lehetett menni a szöveges információk és a szalagok alapján.
Mindenre felkészülve volt nálam 2 liter innivaló, két Isostar kocka, meg egy csoki. A hátizsákba belegyömöszöltem a széldzsekimet, ami nem sokat ér esőben, de legalább picire össze lehet hajtogatni. Fülledt meleg volt, kicsit sajnáltam is meg nem is, hogy a hosszú zoknit elfelejtettem. Olvastam ugyanis korábbi túraleírásban, hogy lesz magas fű meg csalán, na mindegy.
A suli kapujában betájoltam magam, aztán elindultam. Az rögtön látszott, hogy a Téli Tihanytól eltérően ez nem egy tömegrendezvény, de őszintén szólva nem bántam. Pont annyi túratárssal találkoztam, hogy mindenkinek lehetett köszönni, van aki még biztatott is, amikor látta, hogy futok. Kimentem a faluból, és utána egészen az utolsó km-ig nem érintett az útvonal lakott területet. A terep változó volt, a füves ösvénytől kezdve a szekérútig volt minden. Ahol lehetett, futottam, néhol megálltam fényképezni, az emelkedőkön gyalogoltam. Nagyon szép volt a táj, haragos, zivatar előtti felhőkkel, zöld búzamezőkkel.
A második pont előtt utolért egy futó fiú, együtt mentünk egy darabig, váltottunk pár szót, de aztán lehagyott, én mentem tovább a magam tempójában. Aztán befordultam egy erdős részre, ott teljesen más lett a táj, eleredt az eső is. Tulajdonképpen mindegy volt, nagyon meleg volt, és amúgy is vizes voltam, csak azt sajnáltam, hogy a papíroknak elfelejtettem vízhatlan tasakot vinni. Szerencsére nem az a bőrig áztató eső volt, egy idő után el is állt.
A hármas pont után hosszú ideig nem találkoztam senkivel, csak a természet és én… Futottam, ahol tudtam, még egy göröngyös, füves, hosszú ösvényen is, pedig éreztem, hogy sokat kivesz belőlem. Áldottam az előrelátásomat, hogy GTX-es terepfutócipőt vettem, sok km vizes fűben gázolás után is száraz volt a lábam a cipőben, nekem ez nagyon sokat számít.
A négyes pontnál a két pontőr látta, hogy futva jövök, mondták, hogy ez igen, nagyon kedvesek voltak. Innen volt pár sárosabb rész, szűk erdei ösvények, az egyiknél nézek előre, mi a fene az, egyik túratársam dagonyázik az út közepén? Hát nem ember volt, hanem egy hatalmas vaddisznó, meg egy kisebb. Kicsit gondolkodóba estem, mi ilyenkor a protokoll, de mire előszedtem a telefont, hogy lefényképezzem őket, röfögve elvonultak. Mondjuk elég sok dagonyázóhely meg túrásnyom volt az erdőben, lehetett volna számítani egy ilyen találkozásra, de azért meglepett.
Itt már 20 km-en túl voltunk, már nem minden egyenest tudtam megfutni, de azért igyekeztem. A kockákat megettem már, meg az első ponton kapott müzliszeletet is, viszont reggel a limonádéba elfelejtettem sót tenni, és ekkorra már lötyögött a hasamban a folyadék, na az vicces volt.
Az utolsó, ötös pontnál éppen ittam, amikor megjelent egy lovas túratárs, hát azon meglepődtem, hogy mik vannak :) Érdekes lehetett lóval végigmenni, néhol elég szűk ösvények voltak. Mondjuk futó se lehetett sok, aki maga is kilóg a sorból, az ne csodálkozzon :)
A vége felé már eléggé fáradt a lábam, a 27. km éppen az erdő közepén ért, civilizáció még sehol. Itt még beletettem vagy 500m pluszt is, mert elnéztem egy balkanyart, pedig ki volt rendesen szalagozva az is, mint a többi. Szerencsére a leírás alapján hamar rájöttem, hogy nem arra megyek, amerre kellene, és visszafordultam.
Erőt vettem magamon még a végére, és futottam mindenhol, ahol nem volt nagyobb emelkedő. Visszaértem Kerepesre az iskolához, cél, 29 km-nél állítottam le az órát, a menetidőm a Garmin szerint 4 óra 4 perc volt, az eltelt idő 4 óra 23 perc.
Megkaptam az oklevelet, meg a gratulációt. A suli éttermében ki volt téve zsíros kenyér, hagyma, paprika, csalamádé, kétféle szörp, müzliszeletek… igazi terülj asztalkám. Ettem, ittam, nagyon jólesett.
Hatalmas élmény volt ez a túra, szép tájak, jó szervezés, kedves rendezők. Szívesen eljönnék máskor is!