3 mm esőt jósolt aznapra a meteorológia, az már megvolt addig, amire elindultunk, éppen kisütött a nap, párás, fülledt idő volt. Az elején ennek ellenére jól éreztem magam, ment volna jobb tempó is, de direkt visszafogtuk magunkat, azért hosszú egy kör.
Sukorónál minden gond nélkül felfutottunk az emelkedőkön is, utána megettem az utolsó Isostar kockát, ami otthon még maradt. Sajnos elfelejtettem pótolni a készletet, és pénteken hamarjában egy BioTech Energy Shotot vettem, hogy majd az is jó lesz helyette.
Az arborétum után néztük az eget Pákozd felett, hát nem az volt a kérdés, fog-e esni, hanem hogy mikor. Acélszürke volt az ég, az az igazi becsületes vihar készülődött. A faluba érve el is eredt, hát az a bőrig áztató fajta felhőszakadás volt, pár perc alatt bokáig értek a vízátfolyások az úton… Nekünk úgy igazából mindegy volt, már amúgy is vizesek voltunk, én bölcsen nem hoztam magammal telefont, Gáboré meg vízálló… futottunk, tapostuk a vízátfolyásokat, a fedezékbe húzódott bringások és falusiak az őrülteknek kijáró tisztelettel néztek ránk…
Ez az esőfutás simán dobogós lehetne a „legnagyobb marhaság amit együtt csináltunk” listán, már ha direkt mentünk volna bele, de tényleg nem tudhattuk, hogy az a 3 mm eső aznapra _ezt_ jelenti pontosan…
Pákozd után elállt, kisütött a nap is, a tó rövid oldala következett, végtelenbe vesző kis forgalmú országút, elég nehéz volt fejben… Nálam limonádé volt a zsákban, úgy éreztem, összeragad tőle a szám, kívántam egy kis tiszta vizet. 16,5 km-nél megálltunk egy büfénél, vettünk vizet, megittam vele az Energy Shotot. Utána még 5 km erejéig összekapartam magam, a 21. km még 6:28-as volt, ami simán elmegy, de utána már nem éreztem magamban az erőt. Mondtam Gábornak, menjen csak, az autót megtalálom Velencén egyedül is, de nekem ez a tempó már sok.
Utána már töményen szenvedtem, hullafáradtnak éreztem magam, nem fájt semmim, csak ki voltam merülve teljesen. Leküzdöttem még a hátralévő 7 km-t, nem is volt az már más, mint küzdés.
3 óra 21-re értem célba, ebben benne van a kb. 4 és fél perc büfézés, meg a vihar, meg a meleg, de még akkor is félelmetesen gyenge idő. Tavaly áprilisban 3 óra 7 percet futottam ugyanitt, igaz, akkor 9 fok volt, most meg 25-29 között. Vagy talán eltaktikáztam a frissítést is, az utolsó 7 km-re még kellett volna, a fene tudja… akkor ott annyira elfogytam, hogy lehet, segített volna valami energiapótlás, de már nem volt nálam semmi.
Amiben fejlődtem, az az, hogy semmim nem fájdult meg, és másnap már mehetnékem van, mert nem vagyok fáradt. Állítólag ezt is kell értékelni, mert a fejlődés nem mindig az időeredményben mutatkozik meg… ezt okos emberek mondták nekem, és igyekszem is magamévá tenni ezeket a nézeteket, de azért jobban esne az órán (is) látni azt a fejlődést…