Gyűrtem a Runkeeper-es kezdő maratonos edzéstervet, úgy voltam vele, ha azt végig tudom csinálni, legalább tiszta lelkiismerettel állok oda a rajthoz. De sajnos nem tudtam, a tempósabb futásokban rendre elmaradtam a kijelölt iramtól, pedig nem voltak igazán vészesek az elvárások. A múlt héten tanácsot kértem egy edzőtől (Csontos Imre - CsontiRun), és ő azt a – nyilván szakmailag megalapozott és igazán jószándékú – tanácsot adta, hogy tartsak egy hosszabb pihenőt. De nem volt ez olyan könnyű elhatározás, elsőre hárítottam, hogy teljesen mindegy, milyen tempóban futok, mivel nincsenek különleges céljaim ezzel az egésszel, majd lesz, ahogy lesz.
Szombaton futottam egy hosszabbat (19 km) ami megint nem esett valami jól, közben produkáltam két 199-es csúcsot a pulzusgörbén, pedig már elkezdtem örülni, hogy legalább ezek megszűntek, mivel pár hete nem volt ilyen. Annyira kimerültnek éreztem magam utána még másnap is, hogy komolyan elgondolkodtam, hogy kivételesen hallgathatnék a jó tanácsra, és tényleg pihennem kéne. És ha már ki kell hagyni, akkor inkább hagyom ki a februárt és a márciust, mint az áprilist és a májust…
Hétfőn voltam a kardiológián, alapvetően minden rendben, majd lesz egy MR márciusban, hogy kizárjunk valamit, amit elég ködösen írtak le előttem, laikus előtt. De azt mondta a doki, hogy jobban örülne, ha csak várost nézni mennék Rómába. Egy maratonom már volt, örüljek neki, és ne erőltessem a továbbiakat.
Alighanem itt az idő, hogy ez egyszer ne a magam feje után menjek, hanem hallgassak a nálam okosabbakra. Kipihenem a fáradtságot, a rossz beidegződést, ami lelassít, és utána újra építkezünk. Az igaz, hogy teljesen amatőr szinten űzöm a futást, és csak önmagammal versenyzek, de azért szívesen látnám a befektetett munkám eredményét akár tempó javulásban, akár másban, de ez most már elég régóta nem akar összejönni. 2016-ban nem futottam egyetlen legjobbat sem, semmilyen távon, semmi sikerélmény (a maratonon kívül), a pár versenyen, amin elindultam, önmagamhoz képest közepes eredményeket értem el. Pedig, nem győzöm hangsúlyozni, edzettem rendesen. Az élményfaktor ezeken a versenyeken persze megvolt, de így lassan kifogyok minden motivációból.
Úgyhogy most elengedni kell – elengedni Rómát, amit nagyon sajnálok, mert régi és nagy álmom volt, hogy ott fussak. De ha nem bírom végigcsinálni a legegyszerűbb felkészülést sem, és olyan emberek, akik nálam jobban értenek hozzá, és jót akarnak nekem, azt mondják, hogy nem éri meg, akkor ezt el kell fogadnom.
A világ meg nem dől össze, lehet addig mást csinálni. Úszni, túrázni, erősíteni, ha jobb idő lesz, akkor már bicajozni is. És április elején újrakezdem.