Én aránylag későn indultam, fél órával a „saját idő terhére”, de sokan voltunk, legalábbis börzsönyi mértékkel mérve. Az eleje nem volt vészes, némi hegymászás a Borbély-hegyre, utána egy kis aszfalt – egy társaság mellettem panaszkodott az aszfaltra, szerintem később ezt megbánták… Enyhe idő volt, és éjjel esett is, szóval a túrát végig a sár jellemezte, néhol kevesebb, néhol több.
Voltak olyan részek is bőven, ahol alig lehetett haladni a sárban, főleg felfelé, de az egyenes szakaszok sem voltak sokkal kellemesebbek. Később egy túratárs mondta, hogy ő akkor jön el legközelebb erre a túrára, ha fagyni fog, mert szép, ami szép, de sok, ami sok…
A Nagy-Kő-hegy tetején végigmentünk egy nagyon szép gerincen, ahol görbe fák álltak a hegyoldalban, és volt némi panoráma a Dunára, az a rész nagyon tetszett. Utána még egy kis sár, néhol lehetett haladni, néhol kevésbé, de mindegy is volt. Nem időre mentem, csak próbáltam kikapcsolódni.
A vége felé megint összesűrűsödtünk, amikor a 10-es táv is becsatlakozott újra. Váratlanul rám köszönt egy több mint 20 éve nem látott ismerős, a beszélgetéssel elszaladt a célig hátralévő idő.
A célba érkeztetés is szervezetten zajlott, több asztalnál is várták a túrázókat. Szívesen ettem volna egy zsíros kenyeret, de már csak a gulyást tálalták, amire előzőleg nem fizettem be, mivel előző este megfőztem az ebédet hétvégére. Ez volt az egyetlen porszem a szinte tökéletes rendezői gépezetben, legalábbis számomra.
Másnap persze leesett a hó és fagyott is, sajnáltam, hogy nem egy nappal előbb jött, mert szép és ritka látvány lett volna a havas Börzsöny, hát ez van. Kellemes túra volt így is.