Versenycélom nemigen van, futottam már maratont (és igen, büszke vagyok rá, és nem maradt bennem hiányérzet, mert végig futottam) rengeteg félmaratont, ilyen-olyan versenyeket. Tavaszra beneveztem a Salzburg félmaratonra és két 10 km-es futásra, egyedül ez tartott vissza eddig attól, hogy hagyjam az egészet a fenébe.
Konkrétan a mai reggel fogalmam sem volt róla, hogy csinálom végig az elkövetkezendő három hetet. Az 5:30-kor keléseket, a jéghideg reggeli futásokat, amikor még az autóról is kaparászni kell a jeget, hogy el tudjak indulni… A maradék kevés motivációm abból származik, hogy nem akarom veszni hagyni, amit eddig elvégeztem.
Mára „50 perc laza” volt előírva, összekapartam magam, elindultam, teljesen a szokásos ahogy jólesik tempóval, ahogy eddig mindig. Nézem az órát, az első km a szokásos 6:40-6:50 helyett 6:26… miafranc… második 6:24… Tartottam a laza tempót, tehát végig éreztem, hogy tudnék gyorsabban is futni, ha kellene, de ez most laza legyen. Az utolsó három km 5:57, 5:58, 5:56…
Ami azt illeti soha jobbkor nem jöhetett volna ez a régen várt sikerélmény, miszerint sikerült kitörni a 6:40-6:50-es ördögi körből… nem is tudom, futottam-e valaha is ilyen tempót „lazán”, de az biztos, ha igen is, akkor nagyon régen.