A nevezés a helyi kocsmahivatalban gyorsan lezajlott, és el is indulhattam rögtön felfelé. A Boldog Özséb kilátóig emelkedett az út, ez nekem konkrétan 1 óra 40 perc kapaszkodást jelentett. Nem siettem, többször megálltam képeket csinálni, gyönyörködni az ébredező természetben. Felidéztem a havas emlékeket, konkrétan a kilátó alatti réten a legutóbb még derékig érő hó volt, most sárga virágok nyíltak.
A kilátónál meglepve láttam a rakétabázis nyomait. Otthon utánaolvastam, Budapest légvédelmét látták el innen valamikor, most csak a betonbunkerek maradványai láthatók még, elég kísértetiesek. A kilátóba megérte felkapaszkodni, tiszta idő volt, jól lehetett látni.
Utána egy darabig együtt gyalogoltunk egy túratárssal, beszélgettünk. Aztán a 18-as táv elkanyarodott, elköszöntünk, én nemsokára leereszkedtem egy csinos kis szurdokban, ahol megcsináltam az idei első hóvirágos képem. Jobb későn, mint soha.
A következő ellenőrző pont a Kémény szikla volt, itt úgy összeverődtek az emberek a szűk helyen, hogy a Téli Tihanyt idézte a tömeg, bár lehet, hogy csak rosszkor értem oda. Maga a szikla elég látványos, érdemes volt megnézni.
Utána festői erdőben gyalogoltunk Klastrompusztáig, ahol volt víz és kenyér. Ettem egy házi májasos kenyeret, aztán mentem tovább. 12 km-nél jártam, itt már azért elfáradtam, szerencsére egy „monoton út” következett, csak menni kellett egyenesen, örültem, hogy már nincsenek emelkedők.
Az utolsó ellenőrzőpont a Boldogasszony-kápolna volt, már elég közel Pilisszántóhoz, onnan már csak le kellett sétálni a faluba.
Kár lett volna kihagyni ezt a túrát, csodaszép volt a környék, a szervezés teljesen rendben volt, a jelölések is, a track is. Az idő is, mondjuk a kabát elkélt a szél miatt, de végig kellemes kirándulóidő volt ragyogó napsütéssel.