Tiszakécskét még tavaly zártuk a szívünkbe, jól szervezett, kedves kis verseny, ajándék fürdőbelépővel a nevezéshez. Lehet indulni 7, 14 és 21 km-es távokon, idén a 7 km-re neveztem. Kíváncsi voltam, hogy megy a rövidtáv, még a télen azt sem tartottam kizártnak, hogy esetleg egyéni csúcsot futok. Most így a rajt előtt már nem annyira, de úgy voltam vele, hogy futok, ahogy tudok, aztán majd csak lesz valami.
Gábor lejött velem nyúlnak, hiába biztattam, hogy jó formában van, próbálja meg a korosztályos dobogót, nem ambicionálta a dolgot. Azt mondta, nekem jött segíteni, és azt is fog. Tényleg nagyon sokat segített, szó szerint is, mert amikor úgy érezte, hogy nem tartom a tempót eléggé, egyszerűen megtolt egy darabon, szóval az én teljesítményem nem annyira egyéni, inkább csapatmunka eredménye volt.
40:30-al értem célba, ami 21 másodperccel rosszabb csak, mint a 3 évvel ezelőtt futott egyéni legjobbam, de persze ennél nyilván gyengébb időt értem volna el Gábor nélkül. Azért örültem az eredménynek, végre nem fényévekre futottam a valamikori legjobbamtól, hanem legalább a közelében.
A verseny után bementünk a fürdőbe kicsit lazítani, nagyon jól sikerült nap volt.
Vasárnap pedig a Női Futógálán indultam, amire azért neveztem be, mert nagyon megtetszett az idei érem… És azért 5 km-re, mert azon a távon is osztottak érmet :)
Ha kicsit hűvösebb lett volna az idő, talán itt is lett volna némi esélyem jót futni, de mivel fülledt meleg volt, a rajt pedig 11:50-kor, nem voltak különösebb illúzióim. Úgy veszem észre mostanában, hogy ha meleg van, magas a pulzusom és nem megy a futás, ha hűvös van, akkor pedig alacsony, és a futás valamivel jobban megy.
A tegnapi napra borítékolható volt a magas pulzus és a túlélésért való küzdelem. Az első km még 5:30-as átlaggal ment, de aztán lassultam, hiába éreztem úgy, hogy ugyanakkora energiát adok bele, mint az elején. A minimum elvárás magamtól az volt, hogy 30 percen belül fussak, az azért sikerült, 29:29 lett a vége, amivel még így is bőven a mezőny első felében végeztem. A Népligetből szinte semmire nem emlékszem, teljesen kifutottam magam, gondolkodtam is rajta, hogy tényleg nem vagyok normális, és semmi szükségem erre, így lassan 49 felé.
Viszont az érem tényleg szép, ahogy átsüt rajta a nap, szóval azért megérte.
Az idei tavaszra ennyi volt a versenyszezon. Júliusban megyek a Hajmeresztő Halmi Hajrára, az is lassan hagyomány, az idei lesz a harmadik rajthoz állásom az eseményen. De az már igazából buli kategória, egy vicces akadályfutás egy hangulatos eseményen.
Az edzőtől elköszöntem, igazából semmi baj nem volt vele, csak én éreztem egyre inkább úgy, hogy nem bírom a kötöttséget. Másfél évig edzettem tudatosan, és őszintén, ennek a télnek az eredményét semmilyen formában nem láttam viszont. Lehet a korral jár, hogy nem fejlődtem semmit, és az is lehet, hogy ez a fajta edzésmódszer sok mindenkinek beválik, de nekem nem, vagy valahol mindkettő. Az is benne van, hogy esetleg valami asztmaszerű problémám van (a célba érés után rendesen befulladtam) ezzel megyek orvoshoz júniusban. És az is, hogy a szívem nem bírja ennél jobban (ezzel voltam is orvosnál, és szintén megyek kontrollra augusztusban).
Szóval annyi az egyenletben az ismeretlen, hogy inkább a kötetlen örömfutás felé hajlok a jövőben. Végül is azért csinálom, hogy felszabadultabb és boldogabb legyek, és ne egy újabb kötelesség legyen az életemben.