Gábor vasárnap az 5i50-en indult, ezért egyedül vágtam neki. A Hűvösvölgyben volt a rajt, pár perc alatt megvolt a regisztráció, és indulhattam is. Először csatlakozott hozzám egy futó fiú, javasolta, menjünk együtt. Jó lett volna, de sejtettem, hogy nem leszek neki elég gyors útitárs, a Nagy-Hárs-hegyre felfelé el is búcsúztunk. Nem sokkal később összefutottunk a Katarzis nélkül blog szerzőjével, Tamással, kicsit beszélgettünk. Ő az, akitől futós kérdésekben szoktam tanácsot kérni, mindig szívesen segít, és vele futottam le az első 10 km-t egy órán belül, amikor eljött nekem nyulazni. Hegynek felfelé ő is gyorsabb volt, mint én, ezért el is köszöntünk, nem akartam feltartani.
A túra elején rögtön két nagy felfelé mászás van, a Nagy-Hárs-hegy, és a Fekete-fej. Sokkal többet kivett belőlem, mint gondoltam, kb. 6 km után elkezdtem töprengeni, hogy elég lett volna a rövidebb táv is. Úgy folyt rajtam az izzadtság, hogy szó szerint csípte a szemem a só, fülledt meleg volt, cipeltem a hátizsákban 2 liter vizet (nem mertem kevesebbel elindulni). Az utóbbi időben amúgy sem érzem magam túl pengének, komolyan elgondolkodtam, hogyan fogom ezt végigcsinálni.
Közben elmentünk a Bátori-barlang előtt, amiről pár éve olvastam egy igen érdekes könyvet, mindenkinek jó szívvel ajánlom: Vajna György: A rejtélyes Bátori-barlang
De azért csak mentem, bár a tervemet nem nagyon tudtam tartani, miszerint a sík részeken futok, mert volt, ahol nem mertem, mert annyira köves volt az út, de volt olyan is, hogy egyszerűen nem tudtam, nem éreztem magamban az erőt.
Először jártam az útvonalon, és eddig a Budaiban sem sokat, de szerencsére a jelzéseken aránylag szépen eltájékozódtam, egyszer-kétszer mentem csak el rossz irányba, de mindig elég hamar gyanús lett. Nagykovácsiban találtam egy kék kutat, megtöltöttem belőle az ivózsákot, bevizeztem a sapkámat, mondjuk pár perc alatt megszáradt. A faluban tényleg rekkenő hőség volt, egy fiatal futó pár után mentem, remélve, hogy ők tudják az utat, át a falun ők is inkább gyalogoltak, csak akkor vesztettem szem elől őket végleg, amikor újra kiértünk az erdőbe.
Itt volt a híres dinnyés frissítő pont, azt már nagyon vártam, nagyon jólesett az édes dinnye, szinte új életre keltem tőle. Közben többször összefutottunk két futó fiatalemberrel, beszélgettünk, mondták, hogy 60 évesek, simán lefutottak, csak valamiért mindig utolértem őket, egyik esetben konkrétan azért, mert megálltak egy kocsmahivatalban :)
Közben átmentünk Solymáron is, a vár alatt volt egy sörös frissítőpont. Jólesett, de nem tudtam meginni az egész dobozzal, egy darabig vittem magammal. Innen megint hosszú erdős rész következett, főleg egyedül voltam elég sokáig, egy futó lány ért utol, irigyeltem kicsit, hogy ő még tud futni, én már tényleg csak jelképesen, de ő is mondta, hogy nagyon fáradt, és alig várja már a végét.
Jött megint egy nagyobb kapaszkodó, muszáj volt erőtartalékot keríteni valahonnan. Aztán egyszer csak kiértem egy ismerős rétre, csak nem a HHH körön vagyok? De ott, úgy fellelkesültem, hogy végre egy ismerős szakasz, hogy elkezdtem megint futni, tudtam, hogy itt nagyjából könnyű a terep, és már nem vagyunk messze, bár Hűvösvölgy felé még nem mentem innen. Még megmásztuk az Újlaki-hegyet, az kemény volt, de kárpótolt érte a panoráma fentről. Lefelé volt egy köves, meredek ereszkedés, az kicsit betett a combizmaimnak, pedig addig egész jól viselte mindenem a túrát.
29 km körül megint összefutottam a két futó fiatalemberrel, a célig már mentem velük, nagyon gyorsan gyalogoltak, néha futnom kellett, hogy le ne maradjak.
A célban kaptam oklevelet, kitűzőt, volt finom limonádé, zsíros kenyér, az nagyon jólesett. A rendezők nagyon profik és kedvesek voltak minden ponton.
5 óra 40 perc lett a bruttó időm, ebből 5 óra 25 perc volt a menetidő, 30,25 km, hát a terepet az én szintemen „könnyű futóedzés”-nek nem mondanám, ahhoz sok volt benne a szint, de szép volt, jól éreztem magam, megcsináltam, pedig nem volt könnyű, és az a lényeg.