Igazából a legjobb az, hogy a heti három futás az életem része lett, csak néhány olyan hét volt az évben, amikor nem tudtam teljesíteni. Bicajjal is 494 km-t tekertem össze. És ha már számok, a 160 km-es december is rekord.
Ha így visszagondolok, voltak emlékezetes pillanatok bőven, a reggeli vidéki hosszú futások, a félmaratonok, célba érni 7 km-en 39:26-al, vagy a patakparton találkozni egy lóval... és még ezer más. Próbáltam kilépni a komfortzónámból, sokszor sikerült is. Mégis úgy érzem, sikerült megtalálnom az ideális arányt a család, a munka és a futás tekintetében. És nagy-nagy köszönettel tartozom a férjemnek és a lányomnak a támogatásért, a szurkolásért, az esti fuvarokért a futópályáról.
Amikor elkezdtem a futást, a félmaratonban gondolkodtam, mint elérendő cél. Hát azt elértem, és most törhetem a fejem, hogyan tovább... Ötletek vannak persze, félmaraton mánia például, vagy az őszi 30km, majd meglátjuk. A lényeg, hogy futni tudjak, a többi majd csak lesz valahogy.