Úgy voltam vele, hogyha jobban megy és jobban esik, mint tavaly, már elégedett leszek magammal. Tavaly is nagy élmény volt, de elég rosszul estek a felfelé menetek, meg eléggé oxigénhiányos is voltam. Most az időjárás is sokkal kedvezőbb volt, nem volt párás a levegő az esőtől, ragyogott a nap, nem volt sár sem.
Mostanában kevesebb versenyen indulok, így megengedhettem magamnak, hogy erre rákészüljek. A nyáron elég sokat futottam terepen, amikor csak tehettem, mentem 15-30 km közötti teljesítménytúrákra. A verseny hetében rápihentem, csak a keddi futóiskola és csütörtökön egy kis átmozgatás volt a program.
Kevesebben rajtoltunk, mint tavaly, de az első pár száz méteren így is jól feltorlódtunk. Gáborral most nem beszéltünk meg együtt futást, de itt az elején még egy darabig fel tudtam zárkózni mögé, de aztán lelassítottam, nehogy túl gyors legyen a kezdés. Szép erdős részen futottunk, voltak keményebb felfelé menetek, amikor az egész sor szépen gyaloglásra váltott, amúgy futottunk. Azt vettem észre, hogy ugyanazokkal az arcokkal kerülgetjük egymást, felfelé legyaloglom őket, ők meg lefelé elhúznak, aztán ugyanez megint. Sokkal jobban ment a felfelé menet, mint tavaly, gyalogoltam, mint a gép, és levegőm is volt elég.
A futótársaim némelyike elég merészen próbálta lefelé menet behozni az elvesztegetett időt, őrült módon rohantak, egy lány nem sokkal előttem nagyon csúnyát esett… mögöttem megszólalt valaki, hogy várható volt, és igen, szerintem is várható volt sajnos.
Következett a barlangi szakasz, kicsit mellbevágott a hűvös levegő, kellett pár perc, amíg megszoktam. Futás közben nézegettem a cseppköveket, a nagyteremben megint szólt a zene… hát van egy hangulata, az egyszer biztos. Közeledett a pillanat, amikor meghallottam, hogy „balra, aztán fel a lépcsőn”… A lépcső most is a végtelenbe veszett, ahogy felnéztem, színes sorban vonultak felfelé a futók, gőzölgött a pára, igazán színpadias volt.
Tavaly itt fáradtam el, idén egyáltalán nem. Ettem egy kis banánt, ittam, férjemnek gyorsan odaadtam a fejlámpát, mondtam neki, jól vagyok, minden rendben, aztán indultam is tovább. Még Gábort is láttam egy pillanatra előttem egy olyan szakaszon, ahol hosszabban be lehetett látni a mezőnyt.
Emlékeztem rá, hogy tavaly itt kellett megtolni engem felfelé az emelkedőn, most jobban vettem ezt is. Megint csak szép helyen futottunk, próbáltam nézegetni a tájat is, ha már itt vagyok. Lassan visszatért az út a nyomvonalra, amin jöttünk, tavaly itt már csak bukdácsolni tudtunk a sárban, most szépen futható volt az út. Sorban értek be a 34-es távon futók, igyekeztem félreállni előlük, amikor tudtam.
Még a célegyenesre összedobtam egy tisztességes befutót (később láttam, hogy 178-as pulzussal futottam itt, eddig úgy tudtam, 176 a max…) 2:06:22 lett a hivatalos időm.
Jó kis verseny volt megint, csodás helyen, jó szervezéssel. Én a magam részéről elégedett vagyok a futásommal is, tulajdonképpen gond nélkül mentem végig, és sokkal jobban esett, mint tavaly.