8 óra körül értem a rajthoz, és emlékeztem rá, hogy az elején rögtön emelkedő jön, fel a Bátori-barlanghoz, ezért sétatempóval kezdtem. Nem is fulladtam ki annyira, mint tavaly, kicsit meglepődve tapasztaltam, hogy frissen és fiatalon értem fel a kilátóhoz.
Az idő hasonlóan meleg volt, mint tavaly, és én elkezdtem azon agyalni, hogy vajon tudok-e jobb időt menni az idén. Hosszabb, folyamatos futást nem terveztem, lendületesen gyalogoltam, és inkább a lejtőkön kocogtam bele.
A navigációval nekem nem volt problémám, sőt, csak hüledeztem, hogy az új órám miket tud, a kereszteződéseknél, csipog, rezeg, nyíl mutatja, hogy melyik irányba kell fordulni, kiírja, hogy hány méter múlva… szóval tökéletes. A tavalyi gpx-et töltöttem le, az alapján mutatta nekem ezt a rengeteg extrát.
Volt olyan tervem is, hogy kiszellőztetem a fejem, csak én és az erdő, hát a túra első felében nem nagyon volt erre lehetőség, mert amint elhagytam valakit, azonnal feltűnt a következő túratárs előttem. Úgy látszik, ez népszerű túra, inkább a vége felé tudtam egyedül lenni.
Összefutottunk Tamással a Katarzis nélkül blog szerzőjével, kicsit beszélgettünk, de aztán útnak eredt, ő is időt szeretett volna javítani.
A dinnyés frissítőpontot nagyon vártam, megkönnyebbültem, amikor megláttam az asztalon sorakozó piros dinnyéket. Kettőt is megettem, ez volt az egyetlen hely, ahol hosszabban időztem el.
Amúgy haladtam gond nélkül, és úgy vettem észre, mintha a felfelé menetek jobban mennének, mint régen. Igaz, most volt (kölcsön) túrabotom is, tavaly még nem.
A solymári frissítőpontnál előre rákészültem a sörre, hogy majd elteszem a nehéz időkre, csalódottan vettem tudomásul, hogy idén márpedig nincs sör. Az csak pár km után esett le, hogy kocsival jöttem Hűvösvölgyig, úgyhogy meg sem ihattam volna :)
Az sokat segített, hogy tudtam, mi van még hátra, Solymár után egy hosszabb erdei szakasz, emelkedővel a végén, idén valahogy ez is könnyebben ment, aztán a sárga jelzés és az Újlaki-hegy. A lefelé sárga még mindig nem a barátom, szerintem a legutálatosabb szakasz a Budaiban.
Aztán kis kocogás még, és bent is voltam a célban 5 óra 46 perccel (a tavalyi 5 óra 40 perc volt). Hát nem sikerült javítani végül, igaz, a tavalyi időm sem volt rossz, mert elég sokat futottunk a két túratárssal, akikkel összetalálkoztam.
A túra most sem okozott csalódást, kedves rendezők, bőséges ellátás, szerintem jövőre is itt leszek, de lehet, hogy akkor „túrázósabbra” veszem a dolgot. Megnézem a kilátót és a solymári várat, mert most csak elügettem mellettük, kicsit sajnáltam is, de nagyon mehetnékem volt.