Soha nem gondoltam volna, hogy képes leszek ilyen tempóban ennyit futni, ez is csak azt mutatja, hogy mennyire más kategória, amikor az ember magában futkározik a mezőn, vagy versenyen van. Tulajdonképpen év eleje óta erre készültem, ezért vállaltam be a hétvégi 16km-es terepfutásokat, a dombokat. Mégis, az edzéseken futott tempóm alapján ilyen időről álmodni se mertem.
Én edzésen nem sokat frissítek (víz+limonádé) de most azért gyorsabban készültem futni, ezért tudtam, hogy meg kell oldanom a rendszeres utánpótlást. A terv az volt, hogy folyamatosan frissítve futok egy lendületes versenyt, lehetőség szerint megjavítva a 2:21-es (nem versenyen futott) időmet.
A 2:15-ös iramfutók mögött indultam, végig láttam őket. Jól volt megszervezve a rajt, már az első méterektől lehetett futni a saját tempót, én nagyon elkaptam a lendületet, jólesett. Láttam a részidőknél, hogy sokkal gyorsabb vagyok, mint ahogy reméltem (6:10-6:20 között) de gondoltam, jól jöhet még egy kis előny, ha a végére elfáradok. Úgy 15-ig sikerült is minden nehézség nélkül tartanom a tempómat, a frissítőknél izoitalt ittam pár kortyot, és rá vizet, hogy ne legyek szomjas.
A legérdekesebb az volt, hogy meglepően szépen, nyugodtan lélegeztem, ami főleg akkor tűnt fel, amikor mellém került egy-egy erősen lihegő, fújtató sporttárs. A pulzus 90%-on volt általában, 163-as átlag jött ki.
15-nél kicsit fáradni éreztem a lábam, ez új volt számomra, eddig még ez nem fordult elő, általában olyan általánosan fáradt szoktam lenni. A 16-os frissítőnél ettem egy kis banánt, mert valamelyik BSI-s cikkben olvastam, hogy egy kis banán csodákat tehet a végén, hát igazuk volt. Egy nő megszólított kicsit később, hogy „jól nyomod” pár szót beszélgettünk, hogy igyekszem, meg ez az első, aztán kiléptem és megindultam. A banán meg a biztatás segített :)
Az ikonikus Nyugati téri felüljáró, Monspart Saroltával :) Az emelkedők simán mentek egyébként, megvolt az eredménye a sok dombfutásnak. 19-nél volt még egy frissítőpont, kerestem a banánt, na az nem volt, ezért egy szőlőcukrot ettem. Utána már megszaporodtak a „nem sok van hátra” típusú biztatások, Hősök tere, 20km, 2 óra 8 perc, hát ez 2:15 körül is lehet a végére, nahát.
Kicsit belehúztam, és amikor megláttam a célkaput, még egy kicsit, így sikerült egy egész lendületes befutót produkálnom. Be is görcsölt a bal lábam, a nagy igyekezetben túl mereven feszítettem a cipőben. Szerencsére csak pár méterrel a cél előtt :)
Jó verseny volt, végig tartottam a lendületes saját tempót, szép egyéni csúcsot futottam, kell ennél több? :)
És hát, ezen kívül még, nagy élmény volt végigfutni pl. a Lánchídon, gyönyörű volt a rakpartokról a Duna, úgy az egész hangulatos volt. Az időjárás is a kedvünkre tett, pont jól öltöztem hozzá. A rendezésre egy szavam sem lehet, gördülékeny, profi volt minden.