A várható hőség miatt már napokkal előtte tele volt a sajtó jótanácsokkal, hogy mit tegyünk, az mondjuk sehol nem volt benne, hogy a verseny előtti nap bicajozzunk annyit, mint még életünkben soha… Mondjuk konkrétan nem így terveztük, de szombaton elindultunk Gödről, aztán csak mentünk, szép idő volt, jólesett, hamar eljutottunk 25 km-hez. Visszafelé bringát cseréltünk, így én aránylag vidáman hazatekertem, nem is éreztem magam különösebben fáradtnak, csak estére, de akkor már sejtettem, hogy nem biztos, hogy ezt sikerül másnapra kipihenni.
A futásnál meleg miatt nem aggódtam egyáltalán, mi amúgy is a melegben edzünk, elméletileg az nem lehetett szokatlan. A terv a célba érés volt, futunk kényelmes tempóban, frissítünk, ahol csak lehet, aztán majd csak lesz valami. Azt úgy sejtettem, hogy mindenféle idővel kapcsolatos elvárást el kell engedni, a lényeg, hogy beérjünk. Ahhoz képest az első két kör egész szépen ment, futottunk, ahol lehetett, ittunk, én locsoltam magamra a vizet, vizeztem a sapkámat, de nagyon rövid időre frissített fel, elég kevés helyen fújt valami enyhe szellő, egyébként pokoli meleg volt. És sajnos pont a rajt és a Széchenyi fürdő között a végig napos részen nem volt egy frissítő sem, ott nagyon hiányzott.
Már a második kör közepén eljutottam a magamba fordulós üzemmódba, kicsit korán, jegyezte meg Gábor, de akkor még bíztam benne, hogy elmúlik. De csak rövid időre támadtam fel, lényegében onnantól egy nagy küzdés volt az egész, aztán a harmadik körben felfelé a Közlekedési Múzeum felé egyszerűen elfogyott az energiám. Nem fájt semmim, nem éreztem magam rosszul, egyszerűen elfogytam, és úgy éreztem, ha tovább erőltetem a futást, rosszul leszek. Ilyet még soha nem tapasztaltam, sem edzésen, sem versenyen. Belesétáltunk, Gábor lovagiasan hozott nekem vizet a túloldali frissítőtől, kicsit jobban lettem, megint futottunk, aztán a forduló után megint muszáj volt egy kicsit sétálnom. Aztán az utolsó frissítőnél ittam izoitalt, ettem egy szőlőcukrot, és onnantól úgy emlékszem újra tudtam folyamatosan futni a célig. Szerettem volna megérni a közös célfotót… Amihez persze az is kellett, hogy Gábor a saját versenyét feláldozva mellettem maradjon, ami rendkívül sportszerű cselekedet volt a részéről, és itt is külön köszönöm.
Az egyik legnehezebb versenyem volt, amit eddig futottam, vetekedett a velencei 28 km-el és a februári Farkasordítóval. Igazából lehet töprengeni, miért is alakult így, a meleg mellett gondolom az előző napi kerékpározás is többet kivett belőlem, mint amennyi ideális lett volna.
Frissítést szerintem nem tudtam volna jobban csinálni, ittam az izót, a vizet, ettem banánt, talán a szőlőcukor előbb is eszembe juthatott volna. Igyekeztem hűteni magam, öntöttem a vizet a fejemre, a pólómra.
Egyszerűen egy félmaraton, hiába a hetedik, még mindig nem rutin… Aztán lehet, hogy egy kicsit nagyobb szélben vagy pár fokkal kevésbé meleg időben simán behozzuk a harmadik kört is úgy, ahogy az első kettőt. (1 kör: 00:46:54 2. kör: 00:46:39 3. kör: 00:49:20) Az már igaz, hogy az is 2 óra 19 körül lett volna, úgyhogy igazából mindegy. Azért is gondoltam, hogy inkább belesétálok, csak érjek legalább célba. A FélmaratonMánia, ugye…
Maga a verseny egyébként kellemesen meglepett, sokan voltunk, de elfértünk, a rendezők tényleg mindent megtettek vízzel, locsolással, zenével… A gyalogosokat meg nagyon ötletesen engedték át a pályán, az külön jó pont. Érdekes módon folyamatosan arról beszélgettek a körülöttünk futók, hogy mennyire utálják a tömeget, mégis eljöttek :)