A rajtidő végén, 9-kor értünk Dömösre, a papírozás után én mihamarabb elindultam, hogy később a célban ne kelljen rám sokat várni. Egy ideig együtt vezetett a két táv útvonala, az első forrást kiszalagozott úton, tüskés bokrokon keresztül kellett felkeresni… gondoltam is, hogy a családom kedvét egy életre elveszi a hasonló kalandoktól :) Én magát a forrást nem is láttam, csak később a Facebookon egy élménybeszámolóban egy képet róla, miszerint a „világ legrondább forrása” – a kép alapján egyet kell értsek vele.
Ezután beértünk az erdőbe, és innen már turistaút jellegű ösvényeken haladtunk végig. Az útvonalleírás elég egyértelmű volt, volt trackem is, de most „ellenőrizetlen helyről”, nem a rendezőktől, így meg sem lepődtem, amikor le-letért róla az útvonal.
A harmadik forrás már inkább forrásnak nézett ki, a pontőr is nagyon barátságos volt, kinézte belőlem, hogy már nem először járok itt. De mondtam neki, hogy csak az idén kezdtem a túrázást, úgyhogy gyakorlatilag az összes útvonal új nekem.
A negyedik – Júlia - forrásból ittam is egy pohárral, jólesett. Utána következett a szakasz fel Dobogókőre, kicsit tartottam is tőle, de most a piroson mentünk fel, nem a sárgán, és ez az útvonal valamivel lankásabbnak tűnt. Sokat segített a bot is, főleg a felsőbb részeken, ahol jég volt, sokkal biztosabban mozogtam. Igaz, némileg kisebb karácsonyfának éreztem magam a fényképezőgéppel, az itinerrel és a túrabotokkal. Egy-egy kép elkészítése kisebb logisztikát igényelt, nem is csináltam annyit, mint a múlt héten.
Dobogókőn volt a frissítő pont, a szervezők igazán kitettek magukért, mikulásruhába öltözve kínálták a sok jót. Ittam egy cukros forralt bort, és ettem egy kolbászkrémes kenyeret, nagyon finom volt. Itt fenn kellemetlen szél fújt, amúgy végig nagyon barátságos, enyhe időben volt részünk.
Lefelé a piros háromszögön elég nagy sár volt, itt is jó hasznát vettem a botoknak, sokkal könnyebb volt egyensúlyozni. A Király-kút erdészház után nem figyeltem eléggé az itinerre, és simán tovább mentem a piros háromszögön ahelyett, hogy pár száz méter után rátértem volna a piros sávra. Fura, de még az se volt gyanús, hogy hová lett hirtelen, aki előttem volt, és aki utánam, és hogy az út megint emelkedik, pedig elvileg Dobogókőtől már lefelé megyünk… Egész pontosan 1300 méter után tűnt fel, hogy na, ezt elnéztem, de akkor arra is pontosan emlékeztem, hogy hol.
2,5 km-re volt a Prédikálószék, ahová régóta szeretnék eljutni, és ha egyedül lettem volna, akkor már fel is megyek, ha már így alakult, de előttem lebegett a Dömösön rám váró család, és elkezdtem tempósan visszafelé haladni.
Az ominózus elágazásnál egy padon ülő fiatal pár mutatta meg a forrást, ami úgy el volt dugva, hogy az előző beérkezéskor nem is láttam, pedig felírós ellenőrző pont volt, úgyhogy nem lehetett kihagyni. Rájöttem, hogy a piroson azon a szakaszon megyünk Dömösig, ami a múltkor is úgy megfogott, és elég jól járható. 40 percet vesztegettem el a kerülővel, így eltettem a gépet a hátizsákba, és kocogni kezdtem, pedig megfogadtam, hogy ezen a héten nem futok :)
Az utolsó 7 km-t így 1 óra 10 perc alatt tudtam le, kocogva és tempósan sétálva. A célban megkaptam az oklevelet, és az idei túráim szerintem legszebb kitűzőjét. Kiderült, hogy a családom is beért már, egész jól elvoltak, tetszett nekik. Nagyon büszke vagyok rájuk!