Kicsit tartottam a hidegtől, mert kimondottan téli túrán még csak egyszer voltam, a kalandos emlékű Téli Gyermekvasúton év elején. Ruháim sem nagyon vannak erre az időjárásra, de végül sikerült egész jól megoldani, nem fáztam. Egyáltalán nem terveztem futást, ezért öltöztem melegebben. Vittem magammal fényképezőgépet, sikerült is elég sok időt eltölteni emiatt, de most az idő sem érdekelt.
Szép színes térképes, igényes itinert kaptam, és rögtön megindultam az első kálvária felé, ahonnan máris szép kilátásban lehetett gyönyörködni. Itt még voltak előttem-mögöttem túratársak, mert aki a szobi busszal jött, szinte mind egyszerre indult el, és a rövid táv is ugyanazon az útvonalon ment.
A következő állomás a Kopasz-hegy volt, meredek felfelé kapaszkodással, de amikor felértem, és megláttam a kilátást, azt gondoltam, megérte. Sőt, ezért a kilátásért megérte erre a túrára eljönni. A pontőrtől kaptam egy csokit, egyelőre zsebre vágtam, de később nagyon jól jött, amikor kezdtem elfáradni.
A rendezők oldaláról letöltött track alapján mentem, néha ránéztem a papírra írt itinerre is, mert szeretem tudni, hol járok, mégis meglepetésként ért egy túratárs hahózása, aki integetett, hogy túlmentem egy letérésen a zöld keresztre. Az irány egyértelműen egyenesen tovább a zöld sávon mutatott, hát kicsit ingadoztam, hogy akkor melyiket kövessem, aztán a papíros verzió mellett döntöttem. Kicsit töprengtem ezen a tréfás szituáción, hogy ilyenkor mi van?
Lankás ereszkedés következett, szép, erdős szakaszon, na, itt már nem találkoztam sokáig senkivel, az „erdő közepén járok” járt a fejemben, amit előző nap hallottam. A kisvasút pályája mellett haladt az út, patak is volt, de nem sok vizet láttam benne. Nagyirtás vasútállomáson keresztül megérkeztem Kisirtáspusztára, ott értem utol a túratársat, aki jelezte nekem, hogy rossz felé megyek. Innen együtt mentünk egy darabon, beszélgettünk. Az Érsek-tisztásnál kaptunk meleg teát, az jólesett.
Kóspallag kálváriánál maga a Mikulás várt minket, kaptunk tőle cukrot, és a szervezők kedves kis ajándékcsomaggal készültek, nagyon aranyos gesztus volt.
Kóspallagon volt a rövid táv célja, onnan már tényleg alig találkoztunk valakivel. A napsütésben felengedett a fagyos föld, kezdett sár lenni. A track hol eltért az itinerben leírt útvonalról, hol újra becsatlakozott. Ez csak azon a ponton nem volt vicces, ahol egy éles balkanyarral pont kikerülte a Száraz-fák matricás ellenőrzőpontot. Ha egyedül vagyok, és a track után megyek, akkor lehet, meg sem találom, a túratársam erősködött, hogy menjünk tovább egyenesen, hátha az a jó irány.
Az utolsó hegy, a Gál-hegy következett, az erdő közepén szétszórt víkendházakkal. Ez bizonyára a helyi folklór része, bár a virágkoron már túl lehet a dolog, mert elég sok állt üresen. Ha az erdő közepén akarnék telket, mondjuk biztos nem a jelzett turistaúttól pár méterre szeretném, ahonnan a népek bebámulnak a kertembe.
Ezután már ereszkedés következett a kismarosi célig, néhol szép kilátással a Dunára. Próbáltam képeket csinálni, bár ügyeskedni kellett, mert pont szembe sütött a nap.
26,5 km-nél értem célba, 6 óra 10 perces bruttó idővel. Meg kell mondjam, elfáradtam, ezen a napon nem nagyon volt bennem ennél több.
Egy 7 órás szintidejű túrára azért elkelt volna némi étel ellátás, bár igaz, ami igaz, a kiírásban nem ígérték. (Mondjuk nem is volt olcsóbb a „zsíros kenyeres” túráknál.) A szervezők kedvessége elvitathatatlan, és hát nem nagyon kell csodálkozni, ha egy mikulásos túrán túlteng az édesség :)
Olyan problémával eddig még nem futottam össze, hogy a túra hivatalos oldaláról letöltött track másfelé megy, mint ahogy a kapott itinerben le van írva, ezen úgy enyhén csodálkoztam.
Általánosságban véve nagyon jól éreztem magam, az idő szép volt, a kilátás páratlan, úgyhogy mindenképpen megérte elmenni.