Mire visszaindultunk, már szürkült, hát később az erdős szakaszokon érdekes volt az út hazafelé, ha nincs nálam lámpa, nem tudom, mit csinálunk. Azzal legalább valamennyire láttam, merre vezet az út, de néha tisztára olyan érzés volt, mint amikor a birodalmi flotta a hiperűrben száguld, ahogy a szentjánosbogarak húztak el mellettem a lámpafényben.
Nem voltunk felkészülve ekkora edzésre, csak víz volt nálunk, meg Nagymaroson vettünk valami meleg cukros C vitaminos löttyöt. Szerencsére Vácon a kútnál meg tudtuk tölteni a kulacsokat. Ahhoz képest elég jól bírtuk, nekem a vége felé már nagyon siránkoztak a combizmaim, meg kezdett görcsölgetni a lábam.
Az biztos, hogy ez nem az a tipikus „elbiciklizünk Vácig meg haza” típusú hétköznap volt, ezt nem fogjuk egyhamar elfelejteni :) 65 km lett a vége, minden szempontból rekord… eddig 53 km volt a leghosszabb, de az hétvégén volt, és félúton megálltunk ebédelni. Most meg gyakorlatilag két rövid megállással végigcsináltuk az egészet.