Ötödikes voltam, amikor az egyik testnevelés órára bejött egy kezdő kajakedző, és kiválasztotta a jobb mozgású lányokat. Engem természetesen nem, kicsi voltam, és hozzájuk képest nem elég sportos. Persze azért nagylelkűen azt mondta, mindenki lemehet szerencsét próbálni, aki akar. Az első pár edzésre sokan elmentek. A nagy részük néhány alkalom után lemorzsolódott, végül én maradtam az osztályból egyedül.
A kajak azért volt jó sport (és most is az) mert többféle mozgást végeztünk. Eveztünk, futottunk, erősítettünk. Télen úszás, futás, konditerem, tornaterem, tanmedence volt a program. Ahogy emlékszem, iskolaidőben hétköznap csak egy nap volt szabad, vasárnap meg sokszor (vízi)túrázni mentünk. A nyári szünetben napi két edzés volt, a vízitelepen töltöttük az egész napot. A leigazolás után versenyeken is indultunk, Budapesten, Velencén, Szolnokon. Többször voltunk Erdélyben sítáborban.
A szüleimnek az, hogy edzésre járok, nem került semmibe, és pár hónap múlva még felszerelést is kaptunk, melegítőt, pólókat. Én nem emlékszem olyanra sem, hogy egyszer is nevezési díjat, buszpénzt, vagy bármit kértek volna, csak a nyári szünetben az ebéd és az erdélyi sítábor volt fizetős, de az is jelképes összeg. Csak összehasonlításképpen, amikor a lányom szertornázott: havi tagsági díj, buszpénz, minden versenyre nevezési díj, útiköltség, egyentornadressz, egyenmelegítő dupla áron, és még azért is fizetni kellett, ha a versenyét meg akartuk nézni… Értem én, hogy ennek az oka az állami támogatások elmaradása, de maga a jelenség elég elszomorító, és sok gyereket elzár a sportolás lehetőségétől is…
A sportág jellegéből adódóan az időjárás nem nagyon befolyásolta az edzéseket. Esőben, hóban ugyanúgy elvégeztünk mindent, mint kánikulában. Talán emiatt, de engem a mai napig különösebben nem zavar futás közben az eső, a hó, vagy a meleg.
Akkoriban még nem volt divat a frissítés, de a legmelegebb napon sem esett össze senki azért, mert edzés közben nem evett-ivott. Senkinek sem volt futócipője a futáshoz (bár ezt úgy is mondhatnám, hogy a minimalista stílust követtük…). Pamut ruháink voltak, ha esett az eső, max. felvettünk egy széldzsekit. A tudományos sporttáplálkozás meg abból állt, hogy a sportuszoda büféjében edzés után simán ledöntöttünk fél liter tejet. Nyáron senki sem aggódott azon, hogy 100 faktoros naptejjel be vagyunk kenve vagy sem, és UV álló napszemüvege sem volt senkinek.
Most technikai futóruhám van, ami elvezeti az izzadtságot és melegen tart. Az órámon bármikor ellenőrizhetem a pulzusomat. Mindezeket az Aldiban (=gyakorlatilag a közértben) szereztem be abszolút vállalható áron. Régen, amikor az egyik sportboltban végre lehetett normális úszódresszt kapni, a fél csoport piros-kék vagy kék-piros dresszben pompázott. Az is igaz, hogy az enyém még mindig megvan és ránézésre semmi baja :)
A telefonom jegyzi a részidőket, távokat, sőt, a család bármikor ránézhet, merre járok éppen. A telefonos alkalmazáson keresztül egy amerikai edző „készített fel” a 10km-re és a félmaratonra is. A futócipőm maga a tudományosan megtervezett csoda (sajnos annyiba is került…) Futni persze most is nekem kell, és maga az érzés is ugyanaz, mint régen.
És ha nem magamat veszem összehasonlítási alapnak, még érdekesebb a helyzet. Pulzuskontrollra szabott edzés, GPS-es óra, kompressziós öltözék, izoital, energia gélek és még sorolhatnám. Mi minden lehetett volna belőlünk, ha ez már akkoriban is a rendelkezésünkre áll… :D
Akkoriban nem volt jellemző az sem, hogy a felnőttek sportolnak. Érdekes is lett volna az idős szomszédok (és mindenki más) reakciója, ha a szüleink munka után cicanadrágba bújva csak úgy elmentek volna futni, ahogyan most én. Viszont minden hétvégén kirándultunk. Én felnőttként jó sok évig voltam alkalmi szabadidő sportoló, eleinte túrázás, vagy a régi munkahelyemen a fiatalokkal közös tollasozás, foci, ami összejött. Volt olyan is, hogy évek kimaradtak, nem gondoltam a sportra. Most, mielőtt a futást elkezdtem volna, jártam jógázni, és gerinctornára is.
Végül aztán a futás maradt. És most már egyáltalán nem csodabogár, aki felnőttként fut, sőt. Gombamód szaporodnak a futóközösségek, futóklubok. Edzéstervek százai elérhetők a neten, amatőr verseny annyi van, hogy válogatni lehet közöttük. Csak tippelni tudok, mennyi hasznos és haszontalan kütyüt és futócuccot adnak el évente. Divatba jött a futás, aminek előnyei és hátrányai is vannak.
Egy dolgot viszont nem sajnálok: régen elég sokan érezték kötelességüknek, hogy humoros vagy annak vélt beszólásokat eresszenek meg, amikor elfutottunk mellettük. Mára ez teljesen megszűnt. Most vagy megszokottabb látvány lett az utcán a futó, vagy az emberek inkább a maguk dolgával foglalkoznak, de mindegy is, hogy miért, nekem nem hiányzik.