Nem láttunk túl sok futót rajtunk kívül, de ez igazán nem volt véletlen, ez a rengeteg le-fel menet nem igazán futásra való. És a látvány meg annyira gyönyörűséges, hogy én tökéletesen megértem, hogy ezt ballagva-fényképezve érdemes bejárni. Én is próbáltam itt-ott csinálni pár képet a telefonommal, hol az egyik tó látszott, hol a Balaton, csodaszép volt, tényleg.
A terep az viszont kimondottan nehéz volt, mármint futva. Vagy fel, vagy le mentünk folyamatosan, én gyorsan fáradtam, pedig a héten jólesett a futás, nem éreztem magam kimerülve. Az első frissítőpontnál nagy tömeg, hosszú sor a teás előtt, mentünk is tovább. 6 dl limonádét vittem magammal, ekkor még volt bőven, és a kiírásban „bőséges ellátást” emlegettek, gondoltam, majd a következőnél megtöltöm. Ahogy a Móricka elképzeli, mondta volna a nagypapám. 10 km körül elfogyott az innivalóm, a következő pontnál meg csak alma volt. Mivel én allergiás vagyok rá, maradt a remény, hogy majd a következő pontnál, 3 km múlva lehet valami innivalót vételezni. Szerencsére éppen itt egy aránylag laposabb rész következett, egy réten futottunk keresztül, de azért sok energiát kivett belőlünk az is.
Elértük a Tihanyi Nagy pincét, ott is elképzelhetetlen tömeg, de muszáj volt beállni a teás sorba, én mondtam, nem tudok végigmenni, ha nem iszom. Érthetetlen volt számomra, hogy miért egy bácsi egy merőkanállal osztogatja a teát, amikor ennyi ember áll sorba, de mint mondtam, kezdő teljesítménytúrázó vagyok, lehet, hogy ez így szokás…
És innen megint hegymászás, kicsit még nagyobb tömeg, mint addig, sűrű tömött sorban átkeltünk a Balaton oldalára. A hajóállomásnál újra egy ellenőrzőpont, „innivalótok nincs?” Nincs, csak nápolyi meg ropi… Ritkán voltam ilyen szomjas életemben, a pincénél kapott teát már rég megittuk, és még fel kellett mászni a Kálváriára. Két éve jártam ott, körbecsodáltam meg fényképeztem akkor, így most csak pecsételtünk, és mentünk lefelé. Az alján a díszkő lépcsőn sikerült is eltanyázni a sáros cipőmben, egy pillanatra megfordult a fejemben, hogy innen már fel nem állok, nagyon fáradt voltam már. De aztán összeszedtem magam, futottunk is még egy kicsit, hátha hamarabb jutunk innivalóhoz.
Az iskolánál a célidő regisztrációnál is sor természetesen, de az aránylag gyorsan haladt legalább. Kaptunk oklevelet, kitűzőt, meg egy melegétel kupont, amivel egy újabb sorban vételeztem virslit. Azt már gyorsan ettük, hűvös volt, és fáztunk.
19,2 km lett a vége, nem tévedtünk el sehol, korrektül ki volt táblázva-szalagozva az útvonal, és a tömeg miatt tényleg csak ott lehetett volna félremenni, ahol az egyes távok elváltak egymástól. 3 óra 21 perc lett a menetidőnk, igaz, hogy amikor a teáért álltunk sorba, akkor leállítottam az órát.
Nagyon elfáradtam, nehéz volt, de igazán csodaszép túra. Egyszer még szívesen körbejárnám úgy, hogy éppen nincs ott ennyi ember.