- hiába van a szallas.hu-n másfél hónappal ezelőtt lefoglalt és visszaigazolt szállásunk, nem biztos, hogy azon a szálláshelyen mi fogunk aludni
- hiába van két órával azelőtt, telefonon lefoglalt asztalunk az étteremben, nem biztos, hogy fogunk ott vacsorázni
- viszont a helyi boltban kapható fejlámpa :)
Pénteken elmentünk a barlangtúrára, a vörös-tói bejárattól, visszafelé sétáltuk végig azt a szakaszt, ahol másnap futottunk. Jó pár éve jártunk ott utoljára, de ez a barlang mindig egy élmény. Nekem kicsit hűvös volt a 10 fok, aggódtam is, hogy másnap a futás során hideg lesz, de szerencsére nem volt ebből gond. A galériában némelyik kép 2003-as, most nem voltak denevérek :)
Az volt a tervünk, hogy futunk, ahogy jólesik, élvezzük a tájat, a látványt, az időre tényleg felesleges lett volna rágörcsölni, főleg az esős, csúszós talaj miatt. És már csak azért sem, mert ez volt az első terepversenyünk, előtte feljártunk ugyan a Hármashatárhegyre meg a Normafához 9-10 km-es távokat futni, de azért az nem ugyanaz.
A rajt után elég sokáig tömör volt a mezőny, igyekeztünk megtalálni a rést, ahol a mi tempónkban futók vannak, de nem volt könnyű, akkora sár volt néhol, hogy alig tudtunk haladni. Beértünk az erdőbe, ott már széthúzódott a mezőny, futni is lehetett már az erdős talajon, csak a vizes kövekre kellett nagyon figyelni. Az emelkedőkön gyalogoltunk, ahogy mindenki körülöttünk, nekem az volt a legnagyobb bajom, hogy a lihegésem akkor sem csökkent, talán a magas páratartalmat nem bírta a tüdőm, vagy fogalmam sincs… de még élveztem a gyönyörű tájat, futni is jólesett. Kérdeztem Gábort is, hogy érzi magát így az esőben, és azt mondta, ő hazaért, azt hiszem, ez mindent elmond arról, milyen érzés lehetett.
Jött a barlangos szakasz, azt aránylag lendületesen végig tudtuk futni. Az előző nap látott ismerős cseppkövek, előttem pár méterre Gábor, de azon kívül sehol senki, különleges egy futás volt, az biztos. A végén meg a 280 fokos lépcsősor, először próbáltam kettesével venni őket, de aztán maradtam annál, hogy szépen egyesével… néha felnéztem, hol van már a vége, de csak a párát láttam, meg az előttem kapaszkodókat…
Kint volt egy frissítőpont, ittam vizet is meg izoitalt is, de inkább azt vártam, hogy kicsit elmúljon a lihegésem. A második szakaszt már nem vártam annyira, addig esett igazán jól, éreztem, hogy most már a küzdelem jön. Felfelé menetben lemaradoztam Gábortól, erre ő bevetette a már bevált csapattaktikát, és nemes egyszerűséggel elkezdett tolni az emelkedőkön. Az nagyon sokat segített, de egyre gyakrabban nézegettem az órámon, hogy mennyi lehet még hátra. Aztán hirtelen jött egy ismerős kanyar, erre már jártunk, akkor már azon a szakaszon vagyunk, ahol jöttünk, már nem lehet messze a cél… A végén még jött a sáros mezei szakasz, az még rosszabb volt, mint reggel, gyalogoltunk de főleg csúszkáltunk rajta… Néha elszáguldott mellettünk egy-egy 34 km-es induló, de ők is elég érdekes stílusban nyomták :) Aztán az utolsó domb, a célkapu, ezt is megcsináltuk…
Ez az a verseny volt, amire gondolkodás nélkül azt mondtuk, hogy igen, jövőre is akarunk jönni :)