Tavaly nyáron ugye elindultunk a velencei túratriatlonon, ami nem is igazi triatlon, de azért olyasféle. Ezután kezdtem el úszkálni, az igaz mondjuk, hogy azóta is csak úszkálok. December óta heti egyszer elmegyek reggel a Dagályba, pedig én aztán sosem gondoltam volna, hogy erre képes vagyok, sőt, még jól is esik. De ha nem jutok el valamiért, hiányzik. Azonban akkora úszónak nem tartom magam, sőt, semmilyennek sem. Kerékpározni is inkább szeretek, mint tudok, akkor megyek, ha belefér az időmbe. Idén volt már néhány hosszabb tekerésünk, de inkább élmény szinten.
Nemrég láttam a Fadd-Dombori Triatlon Fesztivál kiírását, hogy teljesítsük az olimpiai távot párban („házasságlevelet nem kérünk”) hát ez olyan jó poénnak ígérkezett, hogy beneveztünk. Gábor hozzám képest tapasztalt triatlonos, már kétszer teljesítette az olimpiai távot, legutóbb az elmúlt hétvégén.
Nekem teljesen új volt az élmény, eddig csak fotóztam a triatlon versenyeken, Gábor enyhe kárörvendéssel jegyezte meg, hogy most majd meglátom, milyen valójában :)
Rögtön a cucc összekészítéssel is gondom volt, mit tegyek a depóba, miben ússzak, miben fussak… A verseny előtti héten benéztem néhány turkálóba, hátha találok valamit. Majdnem ki is fogtam egy triatlon ruhát, de sajna kicsi volt, kellett nekem ekkora zsiráfnak megnőni… Végül maradt a fürdőruha, bicajos póló, futónadrág verzió.
Jó háromnegyed órával a rajt előtt értünk le, alig találtuk meg a helyszínt, sehol nem volt kiírva az esemény, a cím meg, hogy „Kajak-kenu pálya, céltorony” is inkább sejtelmes volt, mint konkrét. A rajtszámátvétel sem ment simán, először egyet kaptunk ketten, bizonygatták, hogy jó így, de aztán láttuk, hogy a többi párnak kettő van. Gábor visszament reklamálni, szerencsére, mert kiderült, hogy pont a chipes rajtszámot felejtették el odaadni…
Gyülekeztünk az úszás rajtjánál, kicsi mezőny volt, és láthatólag mind tapasztaltabb triatlonosok nálunk, sőt, egyesek azt is tudták, hogy merre kell majd úszni. Elképzelésem sincs, honnan tudták, mert a rendezők sem voltak valami informatívak, kiírás sem volt sehol, próbáltam fülelni, amikor a titkos információk elhangzottak, de csak annyit vettem sikerrel, hogy talán két kör lesz.
Féltem, hogy hideg lesz a víz, kicsit szeles idő volt, és Gábor mondta, hogy 5 perccel a rajt előtt bemegyünk. Azt tudtuk a honlapról, hogy a vízből fogunk rajtolni, így elszántam magam. Meglepődtem, mert kellemes volt a víz, és élővíznek aránylag tiszta. Felsorakoztunk, és a többiek hirtelen elkezdtek úszni, na, akkor elrajtoltunk ezek szerint. Nem számítottam nagy úszásra magamtól ebben a mezőnyben, tartottam a saját tempómat, elég sokáig rajta tudtam maradni a lassabbakon, legalább láttam, merre kell menni. Meglepődtem, de élveztem az úszást, jó volt a víz, próbáltam kicsit gyorsabban úszni, mint szoktam, mondjuk ez sem volt valami sokra elég, de legalább egy versenyzőtársat leelőztem, aki érthetetlen módon még nálam is lassabb volt.
Gábor már tűkön ülve várt a parton, mert a páros lényege az volt, hogy egyszerre kell depózni, lovagiasan segített öltözni is. Bringára kaptunk, de már akkora hátrányt szedtünk össze, hogy nem sok esélyünk volt bárkit befogni azok közül, akik előttünk úsztak. Kicsit fáradt voltam, megettem a zselém felét, ittam rá. 25 km/h átlagot bicajoztunk, én egyszerűen nem bírtam gyorsabban. Pedig ideális volt az idő, aránylag jó utak, kis forgalom, és jobbat is tudok ennél, de ez triatlon, és még sosem próbáltam tempót bicajozni 1500 méter úszás után. Gábor itt is sokkal jobbat tudott volna menni nálam, lehet, ekkorra már megbánta ezt a páros indulást :) Azért útközben egy leányzót befogtunk, mégse minket kísérjen a záró motoros. 30 km körül megettem a zselé másik felét, ennyi volt a saját tudományos frissítésem, ennél azért rákészülhettem volna jobban is.
Eltelt a 40 km (közben két különböző helyen is bemondták biztatásul, hogy már csak 5 van hátra), következett a futás. Itt gyorsan depóztunk, csak a cipőt kellett átvenni, még azzal ment el a legtöbb idő, amíg megkérdeztük, merre van a futás rajtja, mert kiiírva nem volt sehol. Elkezdtünk futni, nekem csigalassúnak tűnt a tempó, később jöttem rá, hogy bicaj után ez így lehet, mert tavaly a Hortobágyon is hasonlóan éreztem magam a Pusztatlonon. Rettentő fáradtnak éreztem magam, kételkedtem benne, hogy én most még tudok itt 10 km-t futni, meleg lett már addigra, a frissítőpontoknál öntöttem a vizet a fejemre, a sapkámra. A futás nekem hasonló érzés volt, mint a tavaszi maraton második fele, küzdöttem, mint a malac a jégen, egy darabon Gábor még tolt is… Ő marha jól érezte magát, gyakorolgatta a futóiskolában tanultakat, néha előresprintelt. Eljött a fordító, még nem voltunk 5 km-nél, na, így nem lesz meg a 10, nem tudtam, hogy ennek most örüljek, vagy ne, nehéz volt, de végigmentem volna akkor is, ha 10 a táv. Visszafelé már hamarabb eltelt, mint odafelé, beértünk a célterületre, bemondták a nevünket, a kis számú szurkoló megéljenzett, rendes volt tőlük. Gábor órája szerint 6,7 km volt a futás…
Megszálltuk a dinnyés asztalt, van előnye annak is, ha az ember a végén fut be, az összes maradék dinnye az övé, percekig csak ettünk és ettünk… isteni volt :)
Később nézegettük Gábor óráján az időket, kiderült, nem is mentünk olyan rosszul, jobbat úsztunk, mint Ő tavaly, az első ilyen versenyén, egy kicsivel rosszabbat bringáztunk, a futást ugye nem lehet összehasonlítani, de számomra hihetetlenül jó tempót futottunk, 6:38-as átlagot. 3 óra 5 perc alatt értünk végig az óra szerint. Nem olyan rossz ez, főleg elsőre, csak ezen a versenyen ennél sokkal erősebb sporttársak indultak.
A mi kategóriánkban elvileg három előnevező volt, gondoltam várjuk meg már most az egyszer az eredményhirdetést, hátha nem maradtunk le a dobogóról :) Megnéztük az eredmény kiírását, a párosnál volt négy név, egyik se a miénk, de Gábor szerepelt az egyéni eredménylistán, így hátrahagytuk a totális káoszt, és hazaindultunk.
A rendezésről annyit, hogy BSI árért kritikán aluli minőség, minden jóindulat és kedvesség ellenére.
Első triatlonról meg annyit, hogy kemény volt, sokkal keményebb, mint azt gondolná az ember. Külön-külön nem nagy távok ezek, de együtt végigcsinálni nem olyan egyszerű, mint az ember elképzeli addig, amíg meg nem próbálja.