Annyit tudtam az egészről, hogy terep lesz, és a délután 2 órás rajt azt sejtette, hogy nagyon meleg. Nem szeretek kulaccsal futni, és az utolsó pillanatig gondolkodtam rajta, de végül elvittem magammal 4 dl izo-bcaa-citrom keveréket, ami később nagyon jó ötletnek bizonyult.
A helyszínt könnyen megtaláltuk (Sóskúti Lovas- és Élménypark) jó nagy parkoló volt, ez mindenképpen pozitívum. Megkerestük a nevezési pultot, fizettem, kaptam egy rajtszámot, felírták egy papírra a nevemet, az érmet majd a befutáskor kapom, akkor ennyi is az adminisztráció. Kicsit később elgondolkodtam, hogyan is lesz az időmérés, „stopperral” hangzott a válasz, amikor visszamentem megkérdezni.
A rajtig még volt jó két óránk, leültünk az árnyékban pihenni. Elvileg valahol a helyszínen military lovasverseny is volt, lehetett volna nézelődni, de nem akartam a melegben lődörögni.
20 perccel a rajt előtt mentem oda a rajtkapuhoz, kicsit bemelegítettem, nem örültem neki, hogy különösebben már ez sem esik jól, dögmeleg volt, az árnyékban is olvadt le rólam a póló.
Különösebb tervem nem volt a versenyre nézve, látszott, hogy ez a túlélésről fog szólni elsősorban. Nem voltak korosztályos kategóriák sem, és a szemre nálam azért sokkal fiatalabb mezőnyben nem gondoltam, hogy bármi esélyem is van helyezésre. Igaz, az 5000 ft-os sminkcsomag nyeremény sem motivált túlzottan, mondjuk a lányomat igen :)
Aránylag az elején rajtoltam el, de tudtam is tartani a pozíciót, páran elmentek mellettem, de egy kanyarban láttam, hogy a mezőny jelentősebb része mögöttem van, jól néztünk ki, ahogy a színes ruhás mezőny lezúdult a domboldalon.
Egy kilométer után ért utol ismerősöm, Kati, aki a félmaratoni távon indult. Pár biztató szót váltottunk, de én nagyon nehezen vettem a levegőt a csevegéshez, valahogy ugyanúgy éreztem magam, mint a Halmi Hajszán.
1,7 km-nél volt egy vizes frissítőpont. A rajtnál azt mondták be, hogy 2,5-nél lesz, így egy kissé váratlanul ért a dolog, és elég nagy tömörülés is volt az asztalnál, így váratlan döntéssel kikerültem, ezzel is előreléptem néhány pozíciót.
Itt az első 5 km-en még megfutottam az emelkedőket is, szerencsére a pulzusom nem láttam, mennyi. Visszakanyarodtunk a rajthoz, hogy nekikezdjünk a második 5 km-nek, ami nehezebbnek ígérkezett. Szerencsére nem tudtam, hogy a sokat emlegetett Kálvária pontosan milyen, amire majd fel kell futni. Azért a faluban is akadt némi hullámvasutazás, itt már az emelkedőkön inkább gyors sétára váltottam, hogy megnyugodjon a pulzusom.
A Kálvária az olyan kálváriás volt, eszébe sem jutott senkinek megfutni, gyalogoltunk, volt, aki fényképezett is fentről, látszott a sóskúti homokbánya, nosztalgikus érzések fogtak el néhány pillanatra.
Lefelé újra futottunk, majd a harmadik frissítőpont következett, volt többek között víz, szörp, dinnye, ettem két falat dinnyét, a vizet meg locsoltam a fejemre is bőven.
Itt még volt egy hosszabb enyhén felfelé szakasz, ahol gyalogoltam én is, mint körülöttem mindenki, de aztán összeszedtem magam, végül is ez futóverseny, fussunk akkor.
A faluban kanyargás után hirtelen esett elém a rajt/cél, de már annyira magamba voltam fordulva, hogy a lányom szurkolását sem hallottam, sőt, nem is vettem észre, pedig nagyon lelkes volt állítólag. Még volt hátra a távból, így betereltek minket újra a mezőre, hogy a „10-es táv még egy kicsit fut” azt már nem mondhatom, hogy fejben olyan nagyon jólesett. Igaz, a futás még ment, pár sétáló lányt még befogtam, sőt, a végére feltámadtam, és lefutottam az előttem lévőt is, 6 perc alatti tempó volt az utolsó 500 méter, igaz, enyhe lejtőn, de azért ez jó jel.
Befutottunk a célba, kaptam érmet, nézek körül innivaló után, nincsen semmi kirakva, a mögöttem jövő lány is méltatlankodik, és teljesen igaza van. (Állítólag a kiírásban benne volt a befutónál a víz, de ez egyébként is alap, soha semmilyen versenyen nem tapasztaltam ilyet, hogy a célban nincs mit inni, főleg ilyen hőségben rendezett versenyen ez nagy szarvashiba a rendezők részéről)
Mi nem vártuk meg, hogy kerítsenek valamit, később állítólag hoztak, de mi elmentünk a kocsihoz vízért.
Este olvastam az FB-n a versennyel kapcsolatos reagálásokat, és ledöbbentem kicsit a rendezők reakcióján az egyébként teljesen jogos és jó szándékú kritikákra. (Állítólag voltak nem ilyenek is, de azokat addigra törölték már) Visszavagdalkozni azzal, hogy a rendezés nehézségeit sorolják fel, nem úrias, és egyébként engem, mint futót, nem is érdekel. Azért nem rendezek, hanem futok. És fizettem is érte, nem is keveset.
A többi felemlegetett problémával kapcsolatosan nem tudok nyilatkozni, engem a verseny napján csak a befutónál a víz érintett, de arra szerintem nincsen se mentség, se magyarázat.
A másik probléma, amiben személyesen érintett voltam, az eredménylista, amit elsőre nem sikerült időrendbe szedni, és nem sikerült a nevem sem feltüntetni. Biztosan a helyszíni nevezés bonyolította meg ezt a feladatot, de aztán közösen helyretettük.
Most így úgy tűnik, hogy 11. lettem 106 célba érkezőből, ami azért elég jó, ennél sokkal rosszabbnak éreztem a teljesítményemet. Nagyon kemény volt, talán a legkeményebb 10 km, amit életemben futottam, a hőség, a levegő után kapkodás, a pulzusom végig az egekben… a célban 181 volt, ami az általam most ismert maximum.
Én azért jól éreztem magam, a nehézségek ellenére. A frissítőpontok hibátlanok voltak, az érem aranyos, igényes, tettek fel sok képet, a rendezőkön látszott a lelkesedés. A kommunikációból kellene kivonni a sértődött felhangot, megfogadni a jogos észrevételeket, és menni fog ez.
Képek: Facebook - rendezők