Korán odaértünk a rajthoz, így volt időm csinálni pár képet a befagyott Balatonról. Sok éve nem jártam ott télen, igazán különleges látvány.
A versenyközpontban már gyülekezett a nem túl népes, de annál sportosabb mezőny. Igen hideg volt, az utóbbi hetek legfagyosabb hajnala, én csak abban reménykedtem, hogy ahol futunk majd, ott nem lesz jég.
A rajtnál hátra álltunk a kutyával, pár hozzánk hasonló élményfutó társaságában kapaszkodtunk fölfelé. Ott mondta egy futótárs nekem, hogy 3 km-ig felfelé megy az út, de onnan már egyenes lesz. Kicsit a táj is meg az emelkedő is az Intersport terepfutásra emlékeztetett Csillaghegyen. Beértünk az erdőbe, onnan már enyhébbek lettek az emelkedők, lehetett futni. Ezt a részt én egy kicsit jobban bírtam, Gábor mondta többször is, hogy menjek, de inkább maradtam. Még ha az ember valami sík versenyen az egyéni legjobbért fut, akkor oké, próbálja meg mindenképpen, de itt úgy gondoltam nincs túl sok jelentősége az időnek. Az az egy-két perc, amivel (talán) gyorsabban lefutom, nem ér meg annyit, hogy külön menjünk. Féltávtól amúgy is lendületbe jöttünk, és egyáltalán nem mentünk rossz tempót. Közben beszélgettünk egy futótársnővel, még pár képet is csinált rólunk meg a kutyáról.
A célban jólesett a meleg tea, és a mákos kifli. Kaptunk szép kerámia emlékérmet, meg a szokásos kis cédulát az időeredményünkkel. Másnap láttam, hogy negyedik lettem női szeniorban, 9 perccel elmaradva a harmadiktól, szóval tényleg nem volt sok jelentősége az időeredménynek.
A szervezéssel én tökéletesen meg voltam elégedve, gördülékeny volt az előnevezés, a chip átvétel-leadás, az útvonal végig ki volt szalagozva, finom volt a tea a célban. Volt öltözési lehetőség, melegedő, tiszta mosdó, kedves szervezők… mi kell még?