Gábor idén már a 34-es távon indult, én maradtam a 16-nál. Igazából nagy terveim nem voltak, január óta nem futottam hosszút, és terepet sem sokat. Csontival április óta dolgozunk együtt, főleg résztávos edzéseim vannak, kíváncsi voltam, ez a módszer mire elég itt.
A rajtnál még nem éreztem magamban a kitörő lelkesedést, meg is fogadtam, hogy nem futom el az elejét. Tartottam egy lendületes, saját tempót, az emelkedőket megpróbáltam minél tovább futva megtenni. Jól ment érzésre, hamar eljött a barlangi szakasz. Próbáltam ott is lendületesen futni, de azért nézelődtem is. Minden évben hátborzongatóan szép, felemelő érzés ott végigfutni. Az Óriások termében Vangelistől a Hymne szólt, amikor odaértem, az egyik kedvencem, el lehet képzelni, hogyan szól egy hatalmas barlangteremben, de inkább el kell menni egyszer, és meghallgatni.
Volt egy fényképészpont, ahol egy profi fotós táborozott le, hatalmas villanófény meg minden… előttem nem futott senki, így eléggé meglepődtem, amikor elvillant a vaku, amilyen az én formám, éppen az orromat törölgettem zsebkendővel… Amúgy se vagyok valami fotogén, de ez külön röhejes lesz majd a verseny fotóalbumában… :)
A barlangi futás jólesett, végre hideg volt, bár voltak ott is kisebb emelkedők-lejtők, és sikerült a pulzusomat is 188-ra felvinni valahogy. 2300 méter volt a barlangi szakasz, a végén Vörös-tói kijáratnál a nevezetes lépcsősor, amin fel kellett kapaszkodni a kijárathoz.
Itt volt egy frissítőpont, ittam egy kis kólát, abban a pillanatban jó ötletnek tűnt, de később úgy éreztem, hogy annyira nem esett jól.
A barlangi 254 m szintről felkapaszkodtunk a táv legmagasabb pontjára, 426 méterre. Itt már a mezőnyömben mindenki gyalogolt, gondoltam is, hogy lefelé nehéz lesz elkezdeni újra futni. De végül nem esett annyira nehezemre, jól ment még mindig a futás. Az erdőben egy kisfiú ropit kínált, elvettem párat, az jólesett a kóla utáni kellemetlen érzésre a gyomromban.
Itt váltottunk pár szót egy lánnyal, elmesélte, hogy Sopronból jött, és nagyon tetszett neki a barlang. Aztán jött egy emelkedő, meglepetésemre elhagytam, elkezdett jólesni a futás. Ez volt az első Baradlám, amikor nem azt nézegettem, hogy mennyi van még hátra, hanem egyszerűen csak élveztem az egészet.
Három kilométerrel a vége előtt elkezdtem számolgatni, mennyi lesz a célidő, és úgy gondoltam, van esélyem az egyéni legjobbra, ha meg tudom futni, amennyi még hátravan. Futottam, utol is értem a mezőnyömet, akik az enyhe emelkedőn gyalogoltak.
Utolsó domb, befutó, 2:03:06 lett a hivatalos időm. A tavalyi 2:06:22-nél több mint 3 perccel jobb lett, ennek nagyon örülök, mert megközelítőleg olyan körülmények között futottunk, mint tavaly, így nem a körülményeken múlott a javulás.
Egy év óta ez az első rekordom :) Év elején még az volt a kérdés, hogy fogok-e valaha még egyéni legjobbat futni, na erre megvan a válasz, igen :)
Hazautazás előtt megnéztük a tengerszemet Jósvafőn, gyönyörűséges, csináltam róla pár fotót a telefonommal.
Versenyfotó: Facebook, szervezők