Június vége óta nem túráztam, nyaraltunk, utána két futós hétvége, gondoltam, ideje újra útra kelni. A Püspöki túrák közül a 35 km-es távot választottam, főleg, mivel mátrai túrán még sosem vettem részt. Előzetesen úgy 7 óra körüli teljesítésre tippeltem. Sokáig hezitáltam, hogy próbáljak-e telekocsiba beszerveződni, vagy menjek egyedül, de aztán győzött az antiszociális énem. Nem akartam senkit megváratni, és senkinek se magyarázkodni, ha esetleg nem a terv szerint megy a dolog.
A 8 órás rajtot céloztam meg, negyed kilenckor léptem ki az iskola kapuján. Többoldalas itinert adtak, térképpel, szöveges leírással, táblázattal. Az órámon track, mégis az első ellenőrzőpontot lazán kihagytam, de elismerem, hogy ha ránéztem volna a térképre, leesett volna, hogy hol a hiba. Sajnos csak a szöveges leírást néztem, hogy „az új építésű házaknál” menjek balra, ami nem volt valami informatív abból a szempontból, hogy mégis melyiknél, és pechemre pont senki sem ment a pont felé vagy jött ki onnan. (Egy zsákutcában, a Szentkereszt-kútnál volt a pont) Amikor gyanússá vált a dolog, visszamentem, gondoltam, mindegy, legfeljebb nem 32 lesz a vége, hanem 33, de legyen szabályos a teljesítés.
Szurdokpüspökitől Jobbágyi vasútállomásig síkon gyaloglás a vasút mellett, jó tempóban mentem. Jobbágyiban megkezdődött a kapaszkodás a Nagy-hársasra. Ez egy jó 40 perces mászás volt 513 méter magasra (160 méterről) hát azt hittem, sosem érek föl. Rengeteget kivett belőlem, jó, hogy meleg is volt, de néhányszor meg kellett állnom kifújni magam. Volt olyan ezrem, amit 25 perc alatt tettem meg… A tetőn volt egy geodéziai mérőtorony, szerencsére nem volt látogatható, így azt legalább megúsztam, hogy oda is fel kelljen mászni :)
Innen lankásabb, erdős rész következett, sehol senki, igazából csak a bogarak idegesítettek, folyton a szemembe repültek, és a fülembe hegedültek, ezt az egyet nem szeretem a nyári túrákban. Nézegettem az erdőt, olyan mesebeli volt, szinte vártam, hogy valamelyik fa mögül kinéz egy manó. A hármas pontnál egy rendező üldögélt egyedül a semmi közepén, kaptam tőle pecsétet, pár szót beszéltünk, aztán mentem tovább.
A következő pont forgalmasabb volt, mivel az úttest mellett helyezkedik el a Köszvény-kút. A pontőrtől kaptam egy barackot, jólesett, a kútnál ittam is. Innen hosszú, napsütötte rész jött, csak mentem, mentem, a hátam mögött látszott a Nagy-hársas. Útbaesett egy tanya, az egyik legelőn kis csikó rohangált lelkesen. Felszedtem pár vulkanikus kőzetként azonosított követ, reménykedtem benne, hogy tényleg az, és nem napsütötte lócitrom. Jó meleg volt, az út vacak, 14-15 perces ezreket mentem, ekkor már úgy sejtettem, hogy nem lesz ez meg 7 óra alatt, de szerencsére mindegy is volt. A 6-os pont előtt találkoztam két tanácstalan túratársnővel, akikkel együtt kerestük meg a pontot. Ők is mondták, hogy sokkal lassabban haladnak, mint tervezték, mint kiderült, egy órával előttem indultak, és már a szintidőt számolgatták, hogy meglesz-e. Találkoztunk egy 50-es távon futó lánnyal, ő is kicsit tanácstalannak tűnt, hogy merre tovább.
A Delelő-kúthoz le kellett ereszkedni, kaptam a pontőröktől az ivózsákba vizet, az már nagyon kellett. Innen megint emelkedős szakasz jött, több mint egy órán át felfelé tartott az út (312 méterről 636 méterre). Innen szó szerint egy lélekkel sem találkoztam a célig, és a track nélkül azt hiszem nagyon elveszettnek éreztem volna magam. A környék szép volt, megtermett zöld gyíkok szaladgáltak előttem, néha felzavartam egy egész csapat narancssárga pillangót. Az erdőből kiérve láttam a Nagy-hársast, ahonnan jöttem, egy zivatarzóna sötétítette el az eget, dörgött, nem igazán tudtam megbecsülni, milyen messze lehet, de nagyon reméltem, hogy nem talál meg a villámlás.
Itt a vége felé már nem számítottam csavarra a történetben, de még bevezetett az út egy szűk csalános ösvényre, fogalmam sem volt, hogy jófelé megyek-e, a track nem arra mutatta, de másfelé nem is lehetett menni, végül csak kikeveredtem az utolsó ponthoz, a Dolinka forráshoz. Innen már csak Szurdokpüspökibe kellett legyalogolni, jó hosszú falu, ami azt illeti…
Végül 8 óra 7 perc alatt célba értem, 33,33 km volt a vége. Eléggé elfáradtam, a pecsételés és az oklevél után mondta a néni, hogy egyek zsíros kenyeret, tébláboltam egy kicsit, de nem találtam a helyem. A kenyér becsomagolva, zsír, lekvár, egy félig üres kondér valami melegétellel, pár koszos tányér, hát én az a fajta vagyok, akit ennél kicsit határozottabban kell kínálni, hogy hozzányúljon más dolgaihoz. 8 óra hőségben gyaloglás után fáradt is voltam hozzá, belegondoltam, hogy egy óra alatt hazaérek, majd otthon eszek valamit.
Ez volt az első mátrai túrám, a környék nagyon tetszett. Sajnos nem nagyon éreztem magamban az energiát, ami a tervezett időhöz szükséges lett volna, de jól éreztem magam végig.
A jelzések elég hiányosak voltak, sokszor kilométereken keresztül semmi. Elkelt volna néhány, a túrát jelző szalag vagy tábla, a többoldalas szöveges leírás mellett is, mert még a track mellett sem voltam benne biztos sokszor, hogy jófelé megyek-e. De elismerem, hogy a kapott leírás, km táblázat és térkép együttes tanulmányozása sok kérdést megválaszolhatott volna, főleg így utólag már okos az ember.