A héten neveztünk a Téli Gyermekvasút 20 teljesítménytúrára, akkor még jó ötletnek tűnt. Szép útvonal, közel is van, teljesíthető futva is, ideális minden szempontból.
Szombat reggel, amikor a szomszéd szólt, hogy esik az eső, és nagyon csúszik, akkor már kevésbé tűnt jó ötletnek… Tanakodtunk egy kicsit, mi legyen, végül azt lett, hogy döntsem el én, bevállalom-e, mert nekem nincsen terepfutócipőm. Igen ám, de két évvel ezelőtt a Tchibo-nál vettem egy talpra rögzíthető csúszásgátlót a Decathlonos futócipőmre, így azt mondtam, hogy oké, menjünk, aztán majdcsak lesz valami.
Már a bejelentkezéshez eljutni is kalandos volt, az utcákon merev lábbal csúszó gyalogosok, jég mindenhol… Én őszinte legyek azt gondoltam, hogy itt futás nem nagyon lesz, így jól felöltöztem, felvettem egy polár pulcsit is pluszban, és futós kabát helyett túradzsekit.
Átvettem az útvonalleírást, aztán nekiindultunk „az adótorony felé” ami a ködben nem látszott, de volt még pár hozzánk hasonló bolond az útvonalon, így sikerült megtalálni az irányt.
Az első ellenőrző pont után sikerült is beletennünk az útvonalba plusz 900 métert, amíg a zöld sávot kerestük, de utána belejöttünk abba, hogy mit kell figyelni, és utána már az útvonalkereséssel nem nagyon volt bajunk. A talpon maradással annál több, bár az előzetes borúlátásom ellenére meglepően sokat tudtunk futni. Ahol nem volt jég, ott simán, de ahol volt, ott nagyon kellett vigyázni, bár én nagyon vígan voltam a talpaimmal. Sima cipőben azt hiszem nagyon nagy bajban lettem volna…
Futottunk, gyalogoltunk, csúszkáltunk… Én nagyon jól éreztem magam, nem fáztam, az erdő szép volt, bírtam is, most teljesen elmaradt a szokásos óranézegetés, hogy mennyi van még hátra. Láttuk a gyermekvasutat is, ha már róla nevezték el a túrát, utána felmentünk az Erzsébet-kilátóhoz, na onnan nem látszott semmi, csak a köd mindenütt. Ez a rész különösen jeges volt, mondta is Gábor, hogy többet ónos esőben nem megyünk futni, amin még a körülmények ellenére is kicsit meglepődtem.
Még a végén volt egy kapaszkodás a Normafáig, ami még mindig tiszta jég és köd volt, majd a célig. 3 óra 50 perc lett az időnk, ez volt eddig a leghosszabb túránk.
Hogy okos dolog volt-e nekivágni? Én nem bántam meg, bár nem mondhatom azt, hogy egy percét sem, mert volt, amit igen, de azt sem magam miatt.
Ami biztos, hogy csúszásgátló nélkül őrültség lett volna nekiindulni a nem terep cipőmben. A jobban felöltözés is bevált, mert nem fáztam akkor sem, amikor gyalogoltunk, vagy megálltunk a pontoknál. Az itiner jól követhető volt, amikor már tudtam, mit nézzek rajta. Nekem mondjuk nem jött ki jól, hogy az utolsó 8 km-en nem volt innivaló, én mindig a végén szomjazok meg, amikor fáradok, és a végére kifogyott, amit a Szépjuhásznénál töltöttem a kulacsba.
Első hivatalos teljesítménytúrának mindenesetre jellemző módon sikerült alaposan beválasztani, de erről csak a körülmények tehetnek, senki más. És, hogy idézzem, a mi döntésünk volt, hogy részt veszünk rajta.