Idén nem Gémes 30, hanem csak Gémes 25 lett, ami egyébként 27 km-es távot jelentett. Tracket nem találtam, de a múltkori pilisi kalandból okulva magam szerkesztettem egyet. Úgy voltam vele, hogyha az utat pontosan nem is, de a köztes pontokat eltalálom, már akkor is nagy segítséget jelent.
8:30-tól lehetett rajtolni, így túl korán kelni nem kellett szerencsére. A 9 órás rajtot céloztam meg, Diósjenő már ismerős, szerencsére parkolni is könnyű a vasútállomás mellett. Részletes itinert kaptam, mellé egy színes térképet is, azon láttam, hogy nagyjából tényleg az lesz az útvonal, amire számítottam.
Ideális kirándulóidőben indultam neki, napsütés, kellemes idő, nedves, de nem sáros talaj. Tavalyelőtt az erdőig futottam a faluban, most inkább maradtam a gyors sétánál. A závozi kilátó az első pont, meglepően gyorsan és frissen felértem. A pontőr mondta, hogy Kámor is ugyanilyen lesz, csak 13 méterrel több emelkedő :) Tovább indulva kicsit lejtett az út, futottam egyet, jólesett. Az ismerős Kun-rét következett, tele lila kikericcsel. A kilátó az sajnos összeomlott azóta, amióta utoljára arra jártam, így egy gyors fénykép után Kámor felé veszem az irányt.
Az erdő szép, jól haladok, tele vagyok energiával. Imádom a Börzsönyt, itt van a szívem otthon, még a felfelé gyaloglást is élvezem. Kámorra is könnyen feljutok, talán még soha ennyire, mint ma. Az ereszkedés után, a Csánki-kert előtt érzek először némi fáradtságot, eszem egy MIG-21-et. Csinálok pár fotót a békalencsés tóról, majd sétálok tovább Pénzásás felé. Az út enyhén lejt, elfut mellettem egy fiú, elgondolkozom, miért ne? Futni kezdek én is, az ellenőrző pontig, Pénzásásig futok, a következő, deszkáspusztai pontig felváltva futok és gyaloglok, ahogy az útviszonyok engedik.
Innen Drégelyvár következik, felfelé vezet az út, újra sétára váltok. Felérve szokás szerint lihegek, a pontőrök poénkodnak is egy sort rajtam, de jól érzem magam. Felkapaszkodok a várromhoz is, körbenézek, csinálok pár fotót.
Az út visszavezet Pénzásáshoz, kínálnak csokival, vízzel, de nem kérek, még az előző is megvan. Az itiner „komolyabb emelkedőktől mentes” utat ígér a célig, ami nagyjából 7 km-re van. Ismerem ezt az utat is, kevésbé látványos, mint a túra eleje, de emlékeim szerint jól futható. Összecsukom a botokat, és mély elszántsággal futni kezdek. Hamarosan életem egyik legnagyobb flow élményét élem meg… Nem az történik, mint máskor, hogy elfáradok, és gyaloglásra váltok, hanem átkattan bennem valami, futok, érzem a tüdőmben áramló levegőt, az ereimben lüktető vért, a sajgást a combizmaimban, végül is több mint 4 órája úton vagyok már, megmásztam, Závozt, Kámort és Drégelyvárt. Futok… szarvasnak érzem magam, eggyé válok az erdővel. Felriasztok egy valódi szarvast, ijedten elcsörtet, nincs hozzászokva lila pólós és kék hátizsákos fajtársakhoz… Futok… egymás után hozom a 8 perces ezreket, majd egy 7:55-öst is. Megcélzom az 5 órán belüli 25 km-t, az is megvan, pedig volt már 18 perc hátrányom is ma ehhez az eredményhez. Egészen a célig futok, 27 km-nél és 5 óra 13 percnél állítom meg az órát.
A célban kiülök egy padra egy zsíros kenyérrel, és azon gondolkodom, hogy ez mekkora élmény volt, te jó ég… Nincsenek szavak, egyszerűen csak boldog vagyok.