Idén tavaszig a tüneti kezelésen kívül gyakorlatilag semmilyen eredményt nem sikerült elérni. Februárban valami banális okból felkerestem az érdi SZTK-ban egy bőrgyógyászt, akinél valahogy szóba kerültek a tüneteim. Kiteregettem elé a leleteimet, és érdekes módon azonnal összeállt neki a kép, hogy ez bizony megérne egy Lyme tesztet. És hát, lássunk csodát, pozitív lett. „Enyhén pozitív” a pontosság kedvéért. Így utólag visszagondolva, 2016-ban futás közben megcsípte a bokámat valami, azóta sem tudom, mi volt, de utána néhány napig magas lázam volt. Ügyeleten is voltunk vele, de egy tetanuszon kívül nem kaptam semmit rá, és nem is gondolt arra senki, hogy megfertőzhetett valami baktérium. Egészen mostanáig.
Ilyen régi és krónikus fertőzésnél semmire sincs garancia, azért megpróbáltunk egy 8 hetes antibiotikum kúrát, pluszban én még vettem hozzá gyógynövényeket/vitaminokat is. A kúra alatt nemigen javasolták a sportot, inkább séta és sok pihenés. Az első pár hétben azért még el tudtam menni kocogni rövidebb távokat, a vége felé már nem. Amikor elfogytak a gyógyszerek, akkor kezdtem újra, sokadszorra megint a futást.
Már az első pár futásnál meglepően jól ment, igaz, a sok kihagyás miatt kezdetben a pulzusom az egekben volt, de az is hamar rendeződött. Hihetetlen tempóban fejlődtem, szinte minden futásom jobb lett az előzőnél, vagy ha nem, akkor a pulzusom lett alacsonyabb. A keringési rendszeremet mintha kicserélték volna, utoljára 6-7 évvel ezelőtt voltam ilyen formában.
Van egy nevezésem a Tatai Tófutásra május 20-ra, de akárhogyan is sikerül az a verseny, én már most kissé értetlenül, de nagyon boldogan szemlélem ezt a fordulatot.